Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
326.62
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Az autókereskedők remélik, elérték már a mélypontot

Éves szinten, július után, augusztusban is több személy- és kishaszongépjárművet adtak el, mint tavaly, ugyanakkor ez még mindig nagyon kevés - mondta az adatok nyilvánosságra hozatala után a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke. Erdélyi Péter szerint a jogszabályi szigorítás sem kedvez az ágazatnak, 2010-ben legfeljebb ötvenezer személyautó eladását jósolják.

Havonta ez a pozitív elmozdulás csupán három-négyezer járműeladást jelent, ami igencsak kevés a szakma boldogságához - jelentette ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke.

Erdélyi Péter úgy tájékoztatott: a prímet továbbra is a kis- és középkategóriás autók viszik, azonban ezek túlsúlya a korábbinál sokkal kisebb. Valaha 85-90 százalékot jelentett ennek a három, az A,B és C szegmensbe tartozó kategóriának a részaránya. Ez persze érthető, mert ezek a tömeg-kategóriák, így itt tapasztalható a legnagyobb visszaesés. A prémium kategóriákban nincs ekkora mértékű csökkenés - tette hozzá.

Az október elsejei szabályváltozásokról Erdélyi Péter azt mondta: kifejezetten rossznak tartják azokat a meghatározásokat, amelyeknek meg kell felelniük a márkaképviseleteknek.

Nem értenek egyet azzal sem, hogy a kereskedéseknek kell intézniük a lízing és a hitelezés ügyeit, hiszen eddig ilyesmivel nem kellett foglalkozniuk, csupán közvetítő szerepet töltöttek be a finanszírozók felé.

Az elnök szerint ez a rendelkezés tovább csökkenti majd az amúgy is hanyatlóban lévő autófinanszírozást.

Év végére ötvenezer személyautó, tízezer körüli kishaszonjármű eladását jósolta Erdélyi Péter, megjegyezve, hogy a szakma reméli: már elérték a mélypontot, és jövőre innen már lassú kilábalás következik.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×