Infostart.hu
eur:
364.85
usd:
326.53
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Kamatemelésre készülnek a régió államai?

Az infláció gyorsulása miatt a régió egyre több országban vetődik fel a kamatemelés lehetősége. Legutóbb a cseh nemzeti bank monetáris tanácsának tagja hozta elő a témát.

Eva Zamrazilova a Lidove Noviny című lapban kifejtette, hogy a kamatemelés kérdését minél előbb napirendre szeretné tűzni.

Csehországban júliusban átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 1,9 százalékkal haladták meg a tavaly júliusit. Júniusban 1,2 százalékos volt a tizenkét havi fogyasztóiár-infláció.

A cseh központi bank utoljára májusban csökkentette alapkamatát, akkor negyed százalékponttal 0,75 százalékos történelmi mélypontra engedte le a kéthetes refinanszírozási rátát. A monetáris tanács következő kamatdöntő ülése szeptember 23-án lesz.

A napokban a lengyel nemzeti bank elnöke is azt mondta, szerinte lehetséges, hogy az év második felében kamatemelésre kerül sor. Marek Belka véleményét alátámasztják az elemzői várakozások is: arra számítanak, hogy a bank 25 bázisponttal 3,75 százalékra emeli az irányadó kamatot október tájékán, hogy fékezze az inflációt, ami a várakozásokkal ellentétben 2,3 százalékra szökött fel júniusban az egy évvel korábbihoz képest az előző havi 2,2 százalékról és további gyorsulás várható a negyedik negyedévtől.

Lengyelországban legutóbb június végén ülésezett a monetáris tanács, és nem változtatott a kamaton. A bank utoljára tavaly júniusban módosított a kamaton, akkor negyed százalékpontos (25 bázispont) csökkentést hajtott végre, 3,50 százalékra.

Az elemzők úgy látják, hogy Romániában is elkerülhetetlen az infláció felpörgése, elsősorban amiatt, hogy a román kormány az IMF nyomására az áfát 19 százalékról 24 százalékra emelte. Elemzők az év végére 7,8 százalékos inflációs rátával számolnak, ami jelentősen meghaladja a szakemberek korábbi, 4,1 százalékos becslését. Ez azt jelenti, hogy az inflációs várakozások további emelkedése, vagy a lej gyengülése rákényszerítheti a központi bankot a szigorításra, holott az idén alapesetben az elemzők kamattartást várnak.

A román nemzeti bank monetáris tanácsa utoljára augusztus elején ülésezett, akkor nem változtatott a 6,25 százalékos alapkamaton. 2009 elején még 10,25 százalék volt az irányadó ráta.

Bulgáriában egyelőre még tart a kamatcsökkentési periódus: minden eddiginél alacsonyabb szinten határozta meg a bolgár nemzeti bank az augusztus 1-jétől érvényes irányadó kamatot, 0,17 százalékon, ami 0,01 százalékponttal kisebb, mint az előző hónapban és a legalacsonyabb az adatrögzítés kezdete, 1991 óta. A központi bank a tavalyi év elején kezdte meg a csökkentést, akkor 5,17 százalék volt a kamat.

Mindamellett az infláció alakulása ott is közbeszólhat: a kormány azzal számol, hogy az idei év végén 2,2 százalékos lesz az éves infláció, mivel a várt gazdasági növekedés hatására felgyorsul a pénzromlás.

Címlapról ajánljuk
Most épp nem Ukrajna dalát énekli Donald Trump, de a szakértő szerint ez változhat

Most épp nem Ukrajna dalát énekli Donald Trump, de a szakértő szerint ez változhat

Gázolaj-megegyezés Oroszországgal, felszólítás elnökválasztásra – ezek olyan üzenetek, amelyeket Kijev nem szívesen hall Washingtonból. Ugyanakkor Donald Trump kommunikációja folyamatosan hullámzott eddig, ami Demkó Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programvezetője szerint akár újra hozhat még hullámhegyet a mostani hullámvölgy után.

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Magyar Péter többek között a költségvetésről beszélt a Parlamentben, de üzent a fideszes képviselőknek, az Állami Számvevőszék és a Gazdasági Versenyhivatal elnökének is. Szakértők szerint a kormány október elején benyújtott, politikai vezetők vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvényjavaslata túlságosan szűk körre és időszakra terjed ki, így Tiborcz István is kimaradhat az ellenőrzésből. Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága megnevezte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes-jelöltjét: Ötvös Károlyt, Gellért Károly Árpádot és Terhes Tibor Dávidot. Orbán Anita külügyminiszter Luxembourgban arról beszélt, hogy Ukrajna további uniós integrációjának feltétele a kárpátaljai magyarok jogait biztosító törvény hétfői elfogadása. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint a gyerekek digitális jóllétét nem feltétlenül a digitális eszközök teljes tiltása, hanem a biztonságos, életkornak megfelelő használat megtanítása szolgálja. Litauszky Balázs lesz a Gazdasági és Energetikai Minisztérium sajtófőnöke. Újra látogatható a Karmelita.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×