Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Keresik a cégek a diák munkaerőt

A nyári hónapokban egyre több diák keres munkát, és a cégek érdeklődése is megnő a fiatal munkavállalók iránt, akik azonban egyre többen dolgoznak év közben is, hogy esetlegesen kieső zsebpénzüket pótolják - számoltak be tapasztalataikról iskolaszövetkezetek és egy toborzó cég.

Marosi Zoltán, az Universitas és a MELÓ-DIÁK vállalkozási igazgatója arról számolt be, hogy a nyári hónapokban jelentősen megnő az érdeklődés a diákmunkák iránt, mivel a középiskolások is szeretnének munkába állni. Elmondta: míg például 2010 márciusában 2.100 diák kapott fizetést Budapesten, illetve Pest megyében az iskolaszövetkezettől, addig a nyári hónapokra jelentősen nő a náluk dolgozó diákok száma, tavaly júliusban például háromezernél több diáknak utaltak fizetést, ami 2010-re is igaz.

A legjellemzőbb állások az árufeltöltő, a pénztárosi, a gyorséttermi, a szórólaposztó munkák, míg a kisebb cégek adatrögzítő, adminisztrációs és szakmai tudást igénylő pozíciókat kínálnak a diákoknak. Az órabérek - szakmai- és nyelvtudástól függően - 460 és 1.200 forint között mozognak, jellemzően azonban 500 forint körül keresnek a diákok.

Budapesten nyáron a cégek érdeklődése is megélénkül a diákmunkaerő iránt, a diákok részéről pedig az érzékelhető, hogy kevésbé válogatnak a lehetőségek között - mondta Marosi Zoltán. Ezt az okozza, hogy a válság miatt már nemcsak a nyaralásra valót, hanem sokszor például a zsebpénzüket is így keresik meg a fiatalok. Egyébként nemcsak nyár elején van munkakínálat, hanem a szorgalmi időszakban is rengeteg lehetőség közül lehet válogatni.

Hasonló tapasztalatokról számolt be Göbl Róbert, az országos irodai lefedettséggel rendelkező Mind-Diák Szövetkezet cégvezetője, aki elmondta: a megrendelőknél havonta átlagosan 1.500 diáknak biztosítanak munkalehetőséget, a nyár közeledtével ez a létszám 2.000-2.500 főre emelkedik.

A legnépszerűbb pozíciók között az irodai adminisztrációs feladatokat, a telefonos munkákat, valamint az értékesítési részfeladatok ellátását említette a szakértő. Hozzátette: vidéken a megrendelői igények miatt még mindig jellemzőbbek az üzemi, vagyis a fizikai jellegű munkák.

Az átlagos bruttó órabér 500-600 forint, de nyelvtudás vagy szakképzettség esetén elérheti akár az 1.000 forintot is Budapesten és vonzáskörzetében, míg vidéken 5-20 százalékkal keresnek kevesebbet a diákok - mondta a cégvezető.

Göbl Róbert hangsúlyozta: a diák munkaerő iránt érdeklődő cégek igyekeznek olyan, fiatalok által is elvégezhető részfeladatokat - például fénymásolás, adatrögzítés, telefonos munka - találni, amelyekkel levehetik a terhet saját állományú dolgozóik válláról, ugyanakkor a válság miatt az is érezhető, hogy a cégek amellett, hogy saját munkavállalóik megtartására törekednek, a diákokat csak alapos előszűrés után alkalmazzák.

Szekeres Katalin, a Manpower Munkaerő-Szervezési Kft. toborzási és marketing vezetője elmondta: tavalyhoz képest nem tapasztaltak számottevő növekedést a diák munkakeresők számában. A cégek részéről az a jellemző, hogy a nyári szabadságolások miatt kieső munkaerőt diákmunkával vagy munkaerő-kölcsönzéssel oldják meg.

A diákok iránti másik igény a szakmai gyakorlatok terén tapasztalható. Számos, főleg nagyobb, multinacionális vállalat rendelkezik hivatalos szakmai gyakorlati programmal, ami akár a későbbi munkavállalást is elősegítheti - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×