Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Gfk: jelentősen csökkent a szegényebb fogyasztók élelmiszer-vásárlása

Egy friss felmérés szerint 2008 ősze óta jelentősen csökkent a szegényebb fogyasztók élelmiszer-vásárlása. A GfK Hungária Általános Vásárlóerő Index 2009-2010 tanulmánya szerint a létminimumon élők körébe ma Magyarországon több mint 3 millió ember tartozik.

A kutatásból kiderült, hogy a gazdasági válság kirobbanása óta elsősorban a szegényebbek vásároltak kevesebb és olcsóbb élelmiszert. A tanulmány megjegyzi: a termékválasztásnál kitűnik, hogy ezeknél az embereknél az otthon étkezés dominál; a nem alapvető, vagyis kényelmi termékek közül pedig körükben kiemelkedően magas az otthon használatos hajfesték aránya. A felmérés készítői kitértek arra is, hogy a szegény családok körében magas a gyermekek aránya, ám a kimondottan gyermekek ellátásával összefüggő költségeken a többség nem tud és valószínűleg nem is akar spórolni. A középosztálybeli gyermekes háztartásokban azonban csaknem másfélszer annyi sajt és kétszer annyi joghurt fogy, mint a szegények körében, míg utóbbiak zacskós levest és tésztát vásárolnak nagyobb mennyiségben.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×