Infostart.hu
eur:
359.8
usd:
309.61
bux:
131460.2
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Mikor jön a robbanás az üdülőingatlanok piacán?

Habár olcsón is lehet üdülőingatlanokhoz jutni hazánkban, ezek mégsem tekinthetők jó befektetésnek - mondta el az InfoRádiónak a Duna House vezető elemzője. Murányi Ákos szerint a nyaralók piaca stagnál, ráadásul az árak nem hogy emelkednének, de a válság miatt egyre alacsonyabbak.

Nem számít slágernek az üdülőingatlan a piacon, jóllehet itt a korábbi 10 százalékról négy százaléknyira csökkent az illeték, ami jelentősen egyszerűsítette az eladást - közölte Murányi Ákos.

A Duna House vezető elemzője szerint, a kiemelt üdülőkörzetek kivételével, kevesen érdeklődnek eladó nyaralók után. A nyolcvanas évek vége óta ugyanis aki ilyen ingatlant vásárolt, az mielőbb próbálta lakássá nyilváníttatni. Ennek egyrészt a hitelfelvételi lehetőség volt az oka, másrészt a különböző helyi adók miatt is jobban járt a vásárló egy lakással - fejtette ki a szakértő.

Évek óta azt ígérik az elemzők, hogy a balatoni ingatlanárak emelkednek majd, mert a válság miatt többen jönnek ide nyaralni - vélekedett Murányi Ákos. Ennek ellenére az elemző nem hisz az árrobbanásban. Mint mondja, előfordulnak áremelkedési hullámok, de túl nagy a kínálat, úgyhogy ezek nem tartanak sokáig.

Az elemző szerint, aki saját nyaralót akar vásárolni, annak a mostani időszak ideális lehet. Befektetési szempontból azonban nem előnyös most az üdülőkörzeti ingatlanvásárlás, mert az árak inkább lefelé mennek.

A Balatonon kívül kevés helyen tapasztalható nagyobb érdeklődés a nyaralóingatlanok iránt. Talán csak a Velencei-tó környéke hasonlóan népszerű, nyilván Budapest közelsége miatt - taglalta a szakértő. Hozzáfűzte azt is, hogy itt családi házhoz viszonylag alacsony áron juthat hozzá a vevő. Ezt sokan ki is használják - mondta Murányi Ákos.

Máshol viszonylag alacsonya kereslet, inkább helyben vásárolnak, alacsonyabb összegekért. A Dunakanyar valaha nagyon felkapott vidék volt, amikor divat lett Szentendrére vagy Leányfaluba és környékére költözni. Akkoriban fel is szaladtak az árak, most azonban a válság miatt ez is a visszájára fordult.

Ami egyáltalán nem megy, az a faház - szögezte le a Duna House elemzője, aki szerinte ezeknél inkább a telekárat kell megfizetni. Legnagyobb kereslet a 15-20 millió forintos árkategóriába tartozó üdülőkre van, illetve fontos szempont a víz közelsége is - tájékoztatott Murányi Ákos.

A Balatonnál például a 7-es út adja a határt. A tó felé eső ingatlanok inkább a piacképesek, míg az út túloldalán állók, amelyektől évekig nem lehet megszabadulni. Nehéz eladni az olyan házakat is, amelyeknek a magas ár mellett hátránya a tetemes fenntartási költség.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csiki Varga Tamás: Európa katonai fenyegetésnek tekinti Oroszországot, de nem „az ukrán módon”

Csiki Varga Tamás: Európa katonai fenyegetésnek tekinti Oroszországot, de nem „az ukrán módon”

A német katonai vezetés az orosz fenyegetettség miatt egy magas készenlétű haderő azonnali kialakítását sürgeti. Csiki Varga Tamás elemző szerint a németek az éberség fenntartása miatt figyelmeztetnek az orosz katonai veszélyre, de ők sem számolnak egy hagyományos „invázióval” több százezer katona bevetésével, mert azt ma már akár drónokkal is meg lehet akasztani. Úgy véli, inkább provokációk, destabilizáló és egyéb kisebb volumenű műveletek fenyegetnek az oroszok részéről..

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Súlyos incidens volt egy NATO és egy orosz katonai gép között, Ukrajna ott támadja Oroszországot, ahol a legjobban fáj – Háborús híreink csütörtökön

Súlyos incidens volt egy NATO és egy orosz katonai gép között, Ukrajna ott támadja Oroszországot, ahol a legjobban fáj – Háborús híreink csütörtökön

Orosz vadászgépek veszélyesen megközelítettek egy fegyvertelen brit felderítő repülőgépet a Fekete-tenger felett – közölte a brit védelmi minisztérium. Az incidens során az egyik orosz gép mindössze hat méterre repült el a brit repülőgép orra előtt - írja a Sky News. Az ukrán dróncsapások az elmúlt napokban Közép-Oroszország szinte valamennyi jelentős olajfinomítóját leállásra vagy kapacitáscsökkentésre kényszerítették. Ezt adatok és névtelenséget kérő források is megerősítették. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×