Infostart.hu
eur:
354.46
usd:
310
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Meg lehet előzni a gázársokkot!

Még a gázáremelés előtt, március 31-én javasolt leolvasni a mérőóra állását - mondta az Európai Fogyasztói Központ igazgatója. Morvay György szerint akár több ezer forintos megtakarítás is elérhető, ha még alacsonyabb áron számolják el a tényleges fogyasztást. A szakértő azt mondta: érdemes írásban bejelenteni az óraállást, mert annak nyoma van.

Április elsején gázáremelés lesz, május elsején pedig megszűnik egy támogatási forma. Ezért célszerű, ha legkésőbb március 31-én írásban bejelenti a fogyasztó az óraállást a gázszolgáltatónak. Ennek egyszerű oka van: akkor még a mostani, alacsonyabb áron számolnak - mondta el az InfoRádiónak Morvay György.

Természetesen a gázszolgáltatók megpróbálnak majd kompenzálni, ha valaki éves elszámolásban van - tette hozzá az Európai Fogyasztói Központ igazgatója. De ekkor sem biztos, hogy azt a fogyasztást kapjuk meg, mintha most egyértelműen bejelentjük a tényleges mennyiséget, pontosan az átalánydíj-számítás sajátossága miatt - fejtette ki az igazgató.

Morvay György szerint, akik éves elszámolásban vannak, bármilyen indokkal kérhetnek elszámolást. Ha ez megtörtént, a szolgáltatótól kiküldenek egy elszámoló számlát. Befizetés után pedig minden további nélkül vissza lehet térni az átalányra - jelezte a szakember.

Habár az év eleji hónapok hidegebbek voltak a szokásosnál, és emiatt több gáz fogyhatott, tehát nagyobb lehet a számla, mint máskor, ennek ellenére érdemes megtenni a bejelentést, mert összességében még így is spórolhatunk akár több ezer forintot - vélekedett Morvay György.

A szolgáltatók egy része a honlapján külön telefonszámot közöl a bejelentéshez, és arról is tájékoztatják a fogyasztókat, hogy akár a határidő után 15 nappal is bejelenthetik az óraállást. Morvay György azonban azt javasolta, hogy inkább írásban tegyék ezt meg, mert annak nyoma marad.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×