Infostart.hu
eur:
354.92
usd:
311.68
bux:
139124.49
2026. június 30. kedd Pál

Több ezer eladatlan új lakás - már engednek az árból a beruházók

Közel négyezer eladatlan új lakás van Budapesten, és ez a mennyiség az év folyamán még négy és fél ezerig is emelkedhet - mondta az InfoRádiónak az Otthon Centrum elemzője. Valkó Dávid beszámolt arról, hogy a kínálati piacon már engednek az árból a beruházók, vagy albérleti konstrukciót kínálnak az eladás helyett.

Tavaly 3800 átadott projektben lévő eladatlan lakás volt Budapesten, de ehhez hozzájön a még épülő, tulajdonos nélküli 3000 lakás. Vagyis összesen jelenleg mintegy 6800 eladatlan új lakásból válogathatnak a budapesti vásárlók - mondta az InfoRádiónak az Otthon Centrum elemzője.

Valkó Dávid szerint a 2008 végén kezdődött válság hatására jelentősen csökkent a kereslet a fővárosi lakáspiacon, a kínálat azonban nem annyira. Utóbbi 2009-ben becslések szerint 10 százalékkal csökkent 2008-hoz képest, az idén azonban további 50 százalékos csökkenéssel kell számolni, mert tavaly már nem nagyon indultak új lakásprojektek.

Az olló idén még nyílhat a megépülő és az eladott lakásszám között, vagyis még nőhet az eladatlan lakások száma, amely a szakértő szerint az év közepére, második felére 4500 körül tetőzhet - ez után kezdődhet el az eladatlan lakáskészlet felszívódása.

Trükkök az eladásra

Valkó Dávid elmondta azt is: a beruházók a kereslet csökkenésével új értékesítés-ösztönző módszerekhez nyúltak, így például néhány év távlatában albérleti konstrukcióban adják ki a lakást, de a bérlőnek később lehetősége nyílik megvenni azt, az árból pedig leszámítják a már kifizetett albérleti díjat. Ezzel a vevő húzhatja az időt, hiszen nem kell azonnal hitelt felvennie.

A másik módszer a kedvezmények kínálása: néhány tulajdonos akár 15-20 százalékos engedményt is hajlandó adni a lakás árából. Ezek a kedvezmények a szakértő szerint egészen addig megmaradnak, amíg a kereslet és a kínálat közötti olló el nem kezd szűkülni.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
2 GW-os fejlesztésen dolgozik az Electron: már nem elég áramot termelni

2 GW-os fejlesztésen dolgozik az Electron: már nem elég áramot termelni

Bár olcsóbbak lettek a megújuló technológiák, az európai áramrendszer mégis drágább átmeneti évtized elé nézhet. A naperőművek tömeges terjedése már ma is nyomás alá helyezi a naperőművi bevételeket, miközben a tárolók és a gázerőművek költségét is be kell építeni a rendszerbe. Az Electron az elmúlt másfél évben 150 MWp napelemparkot és 590 MWh akkumulátoros tárolókapacitást valósított meg – piaci alapon, saját beruházásként, vissza nem térítendő állami támogatás nélkül –, miközben további, mintegy 2 GW kapacitású régiós és nemzetközi projekt előkészítésén dolgozik. Szücs Ádám szerint az energiapiacon egyre kevésbé az önálló erőművek, sokkal inkább az összehangolt működés számít: a termelést, a tárolást, a kereskedést és a fogyasztói igényeket kell egy rendszerként kezelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×