Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kampánytémává vált a vagyonadó

Néhány hete még kiemelt kormányzati terv volt a vagyonadó bevezetése. A kabinet mellett a szocialista párt is hónapokig érvelt amellett, hogy az új adónem csak a legvagyonosabbakat sújtja, és elengedhetetlen a válságkezelés szempontjából. Legutóbb viszont az MSZP szóvivője egyértelművé tette, hogy nincs vagyonadó, nem is lesz, sőt valójában a Fidesz akarja azt bevezetni.

 Évek óta téma az ingatlanokra kivetendő egységes állami adó bevezetése, az MSZP-SZDSZ koalícióban a szabad demokraták harcoltak a minden ingatlanra kiterjedő adónem mellett. Ezt Gyurcsány Ferenc kevésbé, Bajnai Gordon viszont miniszterelnökként már sokkal inkább támogatta. Tavaly áprilisi programalkotó beszédében még ingatlanadó néven.

"A korábban bejelentettekhez képest szándékunkban áll felgyorsítani az ingatlanadó bevezetését. Egy olyan ingatlanadóban gondolkozunk, amely az alacsonyabb értékű ingatlanoknál nagyjából azon a környéken tartja az ingatlanok adóterhelését, ami ma is létezik, csak nem ingatlanadónak hívják, a magasabb értékű ingatlanoknál viszont tartalmaz egyfajta progresszivitást" - mondta akkor a miniszterelnök.

Úgy tudjuk, a szocialista frakciónak igencsak nem tetszett a kormány terve. Ezt jól mutatja, hogy az MSZP alaposan fel is vizezte a javaslatot: magasabb értékhatárral, és a nagy értékű ingóságokkal kibővítve. Június 25-én a Magyar Televízió esti műsorában Bajnai Gordon megerősítette, a kormány kitart a vagyonadó mellett.

"Biztos vagyok benne, hogy átmegy, ez olyan próbaköve a kormányzásnak, amiből nem engedhetünk" - mondta.

A következő hétfőn el is fogadta a parlament az idei adótörvényeket, velük együtt a vagyonadót. Január 26-án viszont az Alkotmánybíróság bejelentette: alkotmányellenes a törvény több pontja, így a vagyonadót egyelőre csak a nagy értékű járművek után lehetne beszedni. Bár a miniszterelnök ezután is szükségesnek nevezte az adót, ennek bevezetését a következő kormányra hagyja.

Bajnai Gordon ma már úgy látja: "A mostani parlamenti időszakban nem lehetséges új döntést hozni a vagyonadóról. Mivel azonban az ingatlanadó alkotmányos, és bevezethető Magyarországon korrekciókkal, ezért a következő parlament előtt ott áll a lehetőség, hogy döntsön: milyen módon próbálja majd pótolni a kieső bevételeket"

A nyugdíjasok mellett az egyik új kampánytémává vált a vagyonadó. A Fidesz korábban, és most is azt mondta, hogy a kormányra kerülése esetén eltörli az adónemet. Ennek nyomatékosítására a párt visszavonta Mádi László képviselői jelölését, mivel a politikus egy konferencián elképzelhetőnek tartotta az adó bevezetését, és így szembement a párt akaratával.

Az MSZP szóvivője viszont ennek kapcsán úgy nyilatkozott, mintha a szocialisták soha nem is akartak volna vagyonadót. "Az MSZP álláspontja egyértelmű az ingatlanadóval kapcsolatban: ilyen adó nincs, és nem is lesz. A Fidesz lebukott, mert éppen ők azok, akik az ingatlanadó bevezetésén gondolkoznak" - írta közleményében Budai Bernadett. A szóvivő ráadásul megjegyzi, a Jobbik is akar ingatlanadót, így ezt vélhetően együtt tervezik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×