Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Hipermarketben és előre csomagoltan vesszük a virslit

27 ezer tonna éves forgalma van a virslinek és ennek egyötöde decemberben fogy - derült ki a Nielsen felmérésből. A piackutató munkatársa azt mondta: egyre kevésbé szeretünk sorban állni, hogy kimért virslit vegyünk, inkább a polcokról emeljük le az előrecsomagolt termékeket.

Éves szinten 27 ezer tonna virsli fogy kiskereskedelemi szinten, ennek közel 20 százalékát a karácsonyi-szilveszteri időszak teszi ki - mondta az InfoRádiónak a Nielsen piackutató intézet munkatársa.

Farkas Mónika hozzátette: 2008 novemberében és decemberében 5 milliárd forint értékben 5 ezer tonna virslit vásároltunk, legfőképpen a hipermarketekben.

Az ünnepi időszakban tavaly 36 százalék jutott a hipermarket-eladásra, ez az arány szilveszterre a 40 százalékot is elérte, hiszen a kereskedők rendkívül sok akcióval csábítják a vevőket.

Az adatokból kiderül az is, hogy nem szeretünk sorban állni és tovább emelkedett az önkiszolgáló eladás részaránya: a kiskereskedelmi forgalom 75 százalékát az előre csomagolt virslik vásárlása teszi ki.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×