Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
325.89
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

BÉT: Bizonytalanság, hirtelen esés a piacon

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462,61 pontos, 2,93 százalékos csökkenéssel, 15.320,14 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 19,6 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A BUX a nyitástól délután egy óráig csekély mértékben ugyan, de emelkedett, majd kicsit csökkent, 15 órától pedig jelentősebben esett zárásig.

A részvények túlárazottsága miatt az elmúlt időszakban fokozódott a bizonytalanság a piacon, így a nagy, intézményi befektetők felfüggesztették vásárlásaikat, megtorpant az erősödés, ezért a kisbefektetők egy része realizálta nyereségét - magyarázta a napközbeni hirtelen esést Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője.

Megjegyezte, hogy a kisbefektetők már hónapok óta játszanak a gyengülésre, például az OTP esésére, ám az alapok intenzív vásárlása miatt nem értek el sikert. Most azonban, hogy az intézményi befektetők felfüggesztették a vételeket, hirtelen az árfolyamok is esni kezdtek - mondta az üzletkötő.

Véleménye szerint ez nem magyar jelenség, hasonlóan alakult a kereskedés más európai országban is.

Kuti Ákos, a Cashline Értékpapír elemzője szerint inkább a profitrealizálás indokolta a napközben megindult esést.

A hét további részében egyik szakértő sem vár drasztikus elmozdulást. Sőre Balázs szerint rövid távon inkább eséssel kell számolni. Kuti Ákos megjegyezte: a következő napok kereskedését nagyban befolyásolják majd a tengerentúli makrogazdasági adatok.

A Mol 590 forinttal, 4,70 százalékkal 11.950 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 155 forinttal, 4,25 százalékkal 3.490 forintra esett, forgalmuk 10,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,72 százalékkal 571 forintra gyengült, forgalma 861,8 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 190 forinttal, 0,54 százalékkal 34.800 forintra gyengült, a részvények forgalma 4,0 milliárd forintot ért el.

Szektortársa, az Egis 835,9 millió forintos forgalom mellett 505 forinttal, 2,81 százalékkal 17.495 forintra csökkent.

A BUMIX 1.717,40 ponton zárt kedden, ez 4,11 pontos, 0,24 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

A Budapesti Értéktőzsde áruszekciójában kedden a búza augusztusi ára 500 forinttal 35 500 forintra, a szeptemberi 300 forinttal 36 000 forintra, a decemberi szintén 500 forinttal 37 000 forintra emelkedett.

A takarmánykukorica júniusi ára 1550 forinttal 35 050 forintra, decemberi ára pedig 300 forinttal 31 300 forintra nőtt, míg a szeptemberi 600 forinttal 37.000 forintra, a jövő márciusi 500 forinttal 34 800 forintra, a májusi 1500 forinttal 36 000 forintra csökkent. A termény novemberi ára változatlanul 31 000 forint.

A napraforgó ára csak egyetlen lejáratra változott, az októberi ár 1000 forinttal 66 000 forintra esett, míg a novemberi ár 68 000 forint, a decemberi 71 000 forint, a jövő márciusi pedig 76 000 forint marad.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×