Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Lendületben a forint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,3 százalékos csökkenéssel, 15 365 ponton nyitott hétfőn, majd emelkedni kezdett.

Néhány perccel a nyitás után már szinte minden vezető részvény pozitívban volt. Az OTP 0,3 százalékkal emelkedett, 3 610 forintra, a MOL pedig 0,5 százalékkal, 12 300 forintra.

A Magyar Telekom 0,2 százalékot növekedett, 573 forintra, a Richter pedig 0,7 százalékkal, 33 600 forintra.

Az EGIS is pozitívban van, 0,8 százalékos növekedés után 17 745 forintba kerülnek a papírok.

Lendületben a forint

A forint erősödik, és elemzők a nap további részére is ezt várják. Kilenc óra után nem sokkal a budapesti bankközi devizapiacon 276 forintba került egy euró, míg a dollár árfolyama 197 forint volt.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×