Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Még semmi nem biztos Pakson

Bár a parlament már megadta a hozzájárulását az újabb paksi atomerőmű-blokkok megépítéséhez, egyelőre azonban még nem biztos, hogy valóban bővül a Duna menti reaktor. Az előkészítő munka 5-6 évet is igénybe vehet, és hogy a gyakorlatban mikor épülnek meg az új blokkok, az a műszaki, gazdasági és környezeti kérdésektől függ.

A politikai döntés már megszületett, amikor a parlament rábólintott - ezt Magyarországon törvény írja elő -, a szakmai viták azonban még nem zajlottak le a Paksi Atomerőmű bővítéséről - mutatott rá az InfoRádióban Aszódi Attilát, az MTA energetikai bizottságának elnöke.

Mint mondta, a következő lépés egy előkészítő csapat felállása, és a finanszírozás megalapozása. Szükség van részletes környezeti hatásvizsgálatok készítésére, majd közmeghallgatásokra is sort kell keríteni, amelyben minden bizonnyal a környező országok is részt akarnak majd venni - mutatott rá a szakember.

Még a konkrét kivitelezés megkezdése előtt meg kell szerezni a szükséges engedélyeket, a többi mellett a vízjogi, az energetikai és a nukleáris biztonsági engedélyt.

A tényleges építkezés csak mindezen akadályok leküzdése után, nagyjából 5-6 év múlva kezdődhet el - közölte Aszódi Attila.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×