Infostart.hu
eur:
363.73
usd:
326.6
bux:
143051.28
2026. november 6. péntek Lénárd

Roham a szocpolért: nő a forinthitelek iránti kereslet

Több banknál is megerősítették, hogy az elmúlt hetekben megnövekedett az érdeklődés a lakáshitelek iránt, főként az állami kamattámogatású konstrukciókat keresték. Ugyanakkor az év egészére 30-40 százalékos visszaesést prognosztizálnak 2008-hoz képest.

Már egyáltalán nem sláger a devizahitel. A forinthitelek iránt viszont jócskán megnőtt az érdeklődés, igaz az állami támogatású konstrukciók azok, amelyeket a leginkább keresnek - összegezhető az InfoRádió által megkeresett pénzintézetek válaszaiból.

Az FHB Bank kommunikációs igazgatója azt mondta, a megnövekedett érdeklődést a szokásos, a tavaszi időszakra jellemző megugrásnak tartják. Kapéter Béla hozzátette, az állam által nyújtott hitel segítségével több lakáshitelt tudnak majd kihelyezni.

Az Erste Banknál azt mondták, az elmúlt egy hónapban majdnem tízszer annyi kiegészített kamattámogatásos hitelt folyósítottak - igaz, ebben része lehetett egy médiakampánynak is. Jellemző, hogy tavaly azok is piaci kamatozású devizahitelt vettek fel, akik jogosultak lettek volna az államilag támogatott forinthitelekre. Mostanra viszont fordult a kocka.

A K&H Banknál nem tapasztaltak számottevő növekedést az év elejéhez képest. A banknál az euróalapú lakáshitelek kérelme és folyósítása a domináns, de némileg megemelkedett az állami támogatású forinthitelek volumene is.

A CIB Bank lakossági termékmenedzsment-vezetője azt mondta, egyértelműen megnőtt a forinthitelek iráni igény 2009-ben. Míg korábban az ügyfelek 90 százaléka devizában akart eladósodni, addig idén minden száz igénylésből negyven-ötven már forinthitelre vonatkozik.

Árva András hozzátette, az állami támogatások esetleges eltörlésének ellenére többen keresték meg a pénzintézetet, háromszor annyi igénylés érkezik a bankhoz a "szocpolra".

Abban szinte minden pénzintézet egyetértett, hogy a forinthitelek iránt újra megcsappanhat az érdeklődés, ha a kormány eltörli a szocpolt vagy a kamattámogatást, és megint a deviza-, azon belül is az euróalapú hiteleké lehet a főszerep.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×