Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.58
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Olcsóbb lesz az import gáz, de nem a fogyasztóknak

Csökken a földgáz importára, több mint 20 százalékkal - írja a Világgazdaság, hozzátéve, hogy ennek ellenére a hazai fogyasztó átlagár nem változik. Szakértők szerint a fogyasztói árak csökkenése júliustól valószínű.

Az első negyedéves 485 dollár helyett már csak 358 dollárba kerül az árképlet alapján az import földgáz ára - írta a Világgazdaság. Hiába csökken ugyanakkor 22 százalékkal az import ár, a végfogyasztói átlagár 105,05 forint marad.

A végfelhasználói ár egyrészt azért nem változik, mert a forint árfolyama is jócskán gyengült a dollárhoz képest, másrészt, mert a kormány és a gáznagykereskedő között tárgyalások folynak arról, hogy az E.ON felé felhalmozódott tartozásokat miként tudják csökkenteni.

A Magyar Energiahivatal tájékoztatása szerint 10 százalékos importár mérséklődés átlagosan 6-7 százalékos fogyasztói árcsökkenést indokol a most alkalmazott árképlet alapján. A kormány legutóbbi, március eleji döntésének bejelentésekor az energiaügyekért felelős miniszter, Molnár Csaba úgy nyilatkozott: a harmadik negyedévtől már valószínű a gáz árának csökkenése.

Az azonban kérdés, hogy a lakosság mennyit érzékel majd ebből, hiszen született március elején egy kormányrendelet, amely szerint a földgáz fogyasztói árának esetleges csökkenésével arányosan mérséklődik a gáz- és a távhőár szociális támogatásának összege. A kormány ezzel mintegy 20 milliárd forint megtakarítást vár. A harmadik negyedév egyúttal a gázpiaci liberalizáció kezdetét is jelenti.

Ez a fogyasztónak annyiban jelent változást, hogy lehetősége van a szabadpiacra kilépni, olcsóbb szolgáltatót keresni. Az egyetemes, azaz hatóság által ellenőrzött és korlátozott, szolgáltatás megmarad. Az elfogadott szabályozás szerint azonban ebből kiléphet a fogyasztó, például, ha az egyetemes szolgáltatásban megszabott fogyasztói ár a piaci árnál magasabb lesz, de visszalépni az egyetemes szolgáltatásba ezután már nem lehet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×