Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
324.22
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Egyre több adós cég tűnik el, hátrahagyva tartozását

Növekszik azon cégek száma, akik elérhetetlenné válnak hitelezőik számára. Ez részben a hitelezők hibája is, mert nem néznek utána üzleti partnerüknek.

A tavalyihoz képest duplájára emelkedett azon cégek száma, akiket nem találnak székhelyükön, és behajthatatlan az ellenük irányuló követelés - mondta az egyik követeléskezelő cég vezetője. Körülbelül minden tizedik adós nem veszi át a nekik címzett küldeményeket

Csatlós Csilla, a Direktinfo vezetője hozzátette: tapasztalatuk szerint a válság miatt még nő ezen cégek száma, ugyanakkor a jogszabály szerint működő cégek sem tesznek semmit ezen jelenség ellen, például azzal, hogy viszonylag gyakran ellenőrizzék a partnereiket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Jön a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagja

Jön a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagja

Átfogó pénzügyi salátatörvény-tervezet került társadalmi egyeztetésre, amelynek középpontjában a biztosítási és viszontbiztosítási szektor szabályozásának módosítása áll. A javaslat elsődlegesen az uniós Szolvencia II-rendszer frissítését ülteti át a magyar jogba: egyszerre célozza a prudens működés erősítését, az ügyfelek védelmét, a felügyeleti együttműködés javítását és a kisebb, egyszerűbb működésű biztosítók adminisztratív terheinek csökkentését. A csomag emellett érinti a magánnyugdíjpénztárakat, a befektetési vállalkozásokat, a pénzügyi konglomerátumokat, a hitelintézeti szabályokat és a tőkepiaci kárrendezési alap működését is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×