Gyurcsány: "Két vasat tartunk a tűzben"
"A Nabucco egy álom, s álmokkal nem tudunk lakásokat fűteni" - idézték Nyugat-Európában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kijelentését. Nagy megdöbbenést váltott ki világszerte, hogy a magyar kormányfő eleinte egyértelműen Moszkva mellé állt az európai törekvések ellenében. Gyurcsány azzal védekezett, hogy Magyarország érdekében két vasat kell a tűzben tartani. A kormányfő következetes volt a "két vas" taktikához: Moszkvában a Kék Áramlatért lelkesedett, míg ha valamelyik EU-s fővárosban járt, ott a Nabuccót szerette. Az InfoRádió összeállítása a miniszterelnök egyes nyilatkozatait és azok visszhangját tekinti át egészen addig, hogy eldőlt: Magyarország rendezi a Nabucco-csúcsot.
BL élőben: Willi Orbán a Manchester City ellen
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták
Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.
Friss! A Skandináv lottó nyerőszámai a 45. héten, 2026-ban
Kihúzták a Skandináv lottó nyerőszámait a 45. játékhéten. Lássuk, sikerült-e valakinek elvinnie a főnyereményt!
Trump says 'largely true' Iran war to blame for Republican midterm losses but he would 'do it again'
Vice-President JD Vance also cites the war as the reason for his party's defeat. Meanwhile, votes are still being counted for some seats in the Senate and the House.



