Infostart.hu
eur:
386.25
usd:
331.04
bux:
118375.79
2026. január 13. kedd Veronika

A Huawei is fejleszti a Vodafone hálózatát

A jövőben a kínai Huawei fejleszti a Vodafone harmadik generációs mobilhálózatát Magyarországon, jelentették be a két cég képviselői Budapesten.

A magánkézben lévő Huawei a világ négy legnagyobb mobilhálózati beszállítójának egyike, és az utóbbi néhány évben agresszív árazással tudta növelni piaci részesedését.

A magyarországi üzlet azért is érdekes, mert a Vodafone itteni hálózatát eddig a Nokia-Siemens Networks építette.

Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója elmondta, hogy a korábbi beszállítóval kötött szerződések a mostani üzlet ellenére tovább élnek.

A Huawei Kína legnagyobb exportőre, és ez a cég is hozzájárult ahhoz, hogy a kínai külkereskedelmi többlet szeptember végére elérte a 187 milliárd dollárt, ami több, mint a teljes tavalyi többlet. Kína exportjának közel egy harmadát adja a számítástechnika.

A Huawei a nagy nyugati versenytársak szerint az exporttermékek áfa-visszatérítése miatt előnyt élvez velük szemben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×