Infostart.hu
eur:
362.77
usd:
313.23
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

A német kancellár szerint a globalizáció kiváló esély

Berlinben a kancellár a törvényhozás előtt mondott beszédében ismertette azokat a célkitűzéseket, amelyeket a G-8 csoport két hét múlva kezdődő csúcsértekezlete elé akar terjeszteni. Angela Merkel egyben védelmébe vette azokat a szigorú biztonsági intézkedéseket, amelyeket a hatóságok a csúcstalálkozó idejére terveznek bevezetni.

A német kancellár kijelentette, hogy a globalizáció kiváló esély a világméretű gazdasági fellendülés serkentésére és a jólét előmozdítására. A G-8 június elejére tervezett csúcsértekezletén ezért megvitatják az együttműködést a globalizációban rejlő lehetőségek kiaknázásában a világ iparilag legfejlettebb hét állama és Oroszország között.

Angela Merkel utalt azonban arra is, hogy komolyan veszi az ezzel kapcsolatos aggodalmakat is, ezért reméli, hogy sikerül megnyugtató választ adni a Keleti-tenger partján fekvő Heiligendammban rendezett konferencián.

A politikus megértéséről biztosította azokat is, akik tiltakozni kívánnak a globalizáció ellen, de leszögezte, hogy a hatóságok csak békés tüntetéseket engedélyeznek.

Az afrikai országok támogatásáról is tárgyalnak

A kancellár beszélt arról is, hogy a 3 napra tervezett csúcstalálkozón központi helyen szerepel az afrikai országoknak nyújtott támogatás kiszélesítése, amellyel főleg a fekete földrész gazdasági reformját akarják elősegíteni és ennek érdekébe Heiligendammba meghívtak több afrikai vezetőt is.

Angela Merkel a képviselőház előtt elhangzott nyilatkozatában utalt arra is, hogy a klímavédelem erősítésére is megpróbálja felhasználni a G-8 értekezletét, rámutatva arra, hogy a világ iparilag élen járó országainak példát kell mutatniuk a széndioxid kibocsátás visszaszorításában, illetve a környezetvédő intézkedések összehangolásában.

A kancellár jelezte azt is, hogy Heilgendammban politikai témák is napirendre kerülnek, így a Kelet-Európába tervezett amerikai rakétavédelmi pajzs kérdése, az iráni urándúsítás ügye, valamint a közel-keleti feszültség enyhítésének lehetősége is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×