Infostart.hu
eur:
386.12
usd:
331.77
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
The thief is stealing the purse in the car
Nyitókép: Rattankun Thongbun/Getty Images

Ezek az autótolvajok kedvenc helyei és márkái

A rendőrség legfrissebb statisztikája változást mutat az autólopásokkal leginkább sújtott városok listáján.

A 90-es években 90 százalék feletti arányban Budapestről tűntek el a személyautók, majd a 2010-es évek közepétől – a lopásszám csökkenésével párhuzamosan – elkezdett áttolódni vidékre a bűnözők tevékenysége. Öt-hat éve billenhetett át a mérleg nyelve, most pedig már kétharmad felett van a vidéki arány – írta a vezess.hu. A portál az Országos Rendőr-főkapitányságtól kérte ki az autólopási statisztikák városokra bontott adatait és azt is, hogy milyen típusú autókat loptak el leggyakrabban.

A hivatalos megfogalmazás szerint „a rendőri eljárásban regisztrált személygépkocsi-lopás bűncselekmények száma” 118 volt Budapesten tavaly. A következő települések sokkal kisebb számai mellett feltűnő, hogy a rendőrség által megnevezett hat településből három Heves vármegyében található, illetve hogy a Budapest után legnépesebb városokból (sorrendben: Debrecen, Szeged, Miskolc, Pécs) egyik sem szerepel a táblázatban.

TELEPÜLÉS LOPÁSSZÁM, 2024
1. Budapest 118
2. Gyöngyös 12
3. Győr 10
4. Eger 7
5-7. Kecskemét 6
5-7. Heves 6
5-7. Vác 6

A személyautók márka szerint lopási listájána tolvajok által leginkább preferált öt márka modelljeiből négynél százalékosan jelentős növekedést látni. Suzukiból például közel duplaannyit loptak tavaly, mint 2023-ban.

AUTÓMÁRKA LOPÁSSZÁM, 2024 LOPÁSSZÁM, 2023
1. Opel 71 52
2. Suzuki 59 34
3. Ford 47 30
4. Volkswagen 38 37
5. Mercedes-Benz 35 22

A sorban következő tolvajkedvenc márkák 2024-ben: Renault (31 darab), BMW (27), Fiat (25), Audi (23), Peugeot (20).

A húszas toplista további részében a legérdekesebb újdonság a Mazda megjelenése a 13-ik helyen, az egy évvel korábbi táblázatban ugyanis egyáltalán nem szerepelt.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×