Infostart.hu
eur:
362.39
usd:
317.7
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: Pixabay

Riasztást adott ki több vármegyére a meteorológia – térkép

Pénteken még többfelé lehet eső, zárpor és a szél is olykor viharossá fokozódik, majd szombattól már jellemzően napos idő várható és a hőmérséklet csúcsértéke is 20 Celsius-fok körül alakul, bár a szél még olykor élénk lehet – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.

Pénteken az ország északi, északkeleti felén nagy területen marad erősen felhős vagy borult az ég, míg másutt a fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap, majd délutántól már a Dunántúlon is erőteljes felhősödés valószínű. Napközben elsősorban az északkeleti, keleti harmadban, később nyugatabbra is növekvő eséllyel lehet számítani gyenge esőre, záporra. Ismét sokfelé megerősödik, elsősorban az Észak-Dunántúlon, a főváros környékén olykor viharossá fokozódik az északnyugati, északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14-23 fok között várható, de az északkeleti negyedben ennél több fokkal hűvösebb maradhat az idő.

Szombaton a felhős tájakon napközben szakadozik a felhőzet, és gomolyfelhős, napos idő várható, de időszakosan össze is állhatnak a gomolyok. Reggelig - egyre kevesebb helyen - előfordulhat eső, zápor. Az északi, északnyugati szelet időnként élénk lökések kísérhetik, majd estére mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3-8 fok között valószínű, de a kevésbé felhős, kevésbé szeles északkeleti tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15-20 fok között alakul.

Vasárnap többnyire fátyolfelhős, napos idő várható, csapadék nélkül. A délies szél megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik. Hajnalban általában 2-8 fok között alakul a hőmérséklet, de a keleti, északkeleti hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy is lehet. Délután 18-24 fok várható.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×