Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Unsplash

Pár nap, és három iPhone forgalmazása is megszűnik

A forgalmazás megszűnésének oka, hogy 2025-től az Európai Unió előírásai szerint nem lehet olyan készüléket forgalmazni, amelyik nem rendelkezik USB-C csatlakozóval.

A szabályozást még 2022-ben fogadták el, napokon belül pedig elérünk annak érvénybelépéséhez is. Persze mivel az USB-C csatlakozók már most is a legnépszerűbbek, ez sok változtatást nem hoz majd, az Apple-nek viszont főhet a feje - írja az Index.

Hiába szereli ugyanis 2023-tól kezdve a megfelelő csatlakozókkal készülékeit a vállalat, a korábbi modelleken már nem lehet változtatni, ezért nemsokára kénytelen lesz beszültetni a forgalmazásukat.

Konkrétan a harmadik generációs iPhone SE-ről, valamint az alig két évvel ezelőtt debütáló iPhone 14-ről és iPhone 14 Plusról van szó, ezeket december 28-tól kezdve nem árusítja az EU-ban az Apple.

Mint írják, azért is egy fájó változás ez, mert ezek a gyártó kínálatának megfizethetőbb modelljei voltak. Azt viszont fontos hozzátenni, hogy a korlátozás csak a gyártóra vonatkozik, így a viszonteladók, akik rendelkeznek készlettel az érintett készülékekből, a maradékot 2025-ben is értékesíthetik.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×