Infostart.hu
eur:
356.08
usd:
312.22
bux:
0
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Nyitókép: Biohax / YouTube

Több ezer svéd hordja a bőre alatt a lakáskulcsát és a vonatjegyét

A bőr alá ültetett chipek hódítanak Svédországban: már több ezren használják digitális azonosítóként, fizetőeszközként. Miért vannak megőrülve érte, hogyan működik és mik a veszélyei?

A beültetéssel foglalkozó Biohax International nevű céget öt éve alapították, azóta már több mint négyezer svéd állampolgár vetette magát a nagyjából 50 ezer forintnyi svéd koronába kerülő procedúra alá, amely során a rizsszemnyi chipet egy fecskendővel lövik be a jelentkezők hüvelykujját és mutatóujját összekötő bőrrétegbe. A Biohax szerint az utóbbi időben annyian szeretnék igénybe venni a szolgáltatásaikat, hogy várólistát kellett létrehozniuk - írta a qubit.hu.

Jegy, kulcs, és még mi minden?

Amellett, hogy a lakás- és slusszkulcsokat is helyettesíti az apró eszköz, a legnagyobb svéd vasúti társaság, az SJ Railways már több mint egy éve árul menetjegyeket és bérleteket chipekre. A vállalat mobilalkalmazása az NFC technológia segítségével táplálja be a chipbe az azonosítót, amelyet a jegyellenőr egy okostelefonnal könnyen le tud olvasni. A technológia bevezetését már több üzlet és étterem is fontolgatja, ami nem lenne légből kapott ötlet, mivel a Riksbank adatai szerint a svédeknek már csak körülbelül a negyede használ heti rendszerességgel készpénzt.

„Teljesen passzív technológia, nincs semmi energiaigénye: ha hozzáérinted az olvasóhoz, a chip küld neki egy azonosítót. A svédek nagyon pragmatikusak, a chip pedig tényleg hasznos, és mivel a családias techközösségben sokan ismerik egymást, terjed a híre, mert látják rajtunk az előnyeit” – mondta az NPR riportjában Erik Frisk webfejlesztő, a Biohax egyik korai felhasználója.

  • A 2x12 milliméter nagyságú chip a 8625-ös jelzésű bioaktív üvegből készül, amit az emberi kötőszövet biztonságosan be tud fogadni, évtizedek óta tesztelik, és az amerikai Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti Hivatal (FDA) is engedélyezte. Minimális fémtartalma miatt még a reptéri ellenőrzésen sem jelez.
  • A különböző funkciókat mobilalkalmazásokon keresztül lehet beállítani: az appok NFC-n keresztül írják rá a chipre az adatokat. Mivel az Apple még mindig csak nagyon limitált körben engedélyezi az NFC használatát, ezek javarészt androidos appokat jelentenek.
  • Egyelőre három svéd városban végeznek beültetést.

Címlapról ajánljuk
Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Budapesten megszűntek a parkolóautomaták, és 30-50 százalékkal drágult a parkolás július 1-jétől. Bővült az éjszakai közlekedés a budapesti agglomerációba. Életbe lépett az EU-n kívülről rendelt kis csomagokra a 3 eurós vám, mégpedig termékkategóriánként, nem csomagonként. A Semmelweis-nap miatt az egészségügy döntően csak ügyeleti rendben működik.

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szerint Moszkva több forgatókönyvet is mérlegel egy északi offenzívára: noha lehetséges egy fehérorosz területről indított offenzíva is Kijev ellen, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Oroszország a Brjanszki területről indíthat támadást Ukrajna Csernyihiv régiója ellen. "Ez egy reális forgatókönyv, és természetesen felkészülünk rá" - mondta Szirszkij. Közben a Kreml váratlanul lezárt több vasúti határátkelőt Finnország, Észtország és Lettország felé, amiről a szomszédos országokat is értesítette. A lépést nem indokolták. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×