Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Mentik az év emlősét

Az idei év emlőse, az ürge megmentése érdekében több népszerűsítő, szemléletformáló, ismeretterjesztő rendezvényt szervez országszerte a Földművelésügyi Minisztérium a Vadonleső program keretében.

Az ürgék száma - elsősorban élőhelyük pusztulása miatt - ijesztő mértékben fogy. Magyarországon él Európában a legjelentősebb ürgeállomány. "Ez nagy felelősséggel is jár, hiszen ha mi nem teszünk meg mindent a több mint tízezres hazai állomány védelméért, akkor ez az európai, sőt a világállományra is hatással lesz" - emelte ki Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár a programsorozat pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Mint elmondta, a faj megmentése érdekében az év során több népszerűsítő, szemléletformáló és ismeretterjesztő programot rendeznek, valamint diákok számára két pályázatot is hirdetnek.

"Felkértünk tizenkét kortárs magyar költőt, hogy írjanak verset, gazdagítsák a magyar irodalmat Petőfi Sándor után újabb ürge versekkel. Eddig tíz ilyen alkotás készült el, a 6-12 korosztálynak ezekhez a versekhez kell majd illusztrációkat készíteni" - fejtette ki a helyettes államtitkár. Hozzátette: a 12 évnél idősebb diákoknak Ürgefüttyök címmel hirdettek esszéíró pályázatot, amelyre Örkény egyperceseihez hasonló munkákat várnak. "Az ürgefütty az állat jellegzetes hangja, amellyel egymást figyelmeztetik veszély esetén a rágcsálók" - fűzte hozzá.

Fidlóczky József a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársaként a kapcsolódó európai uniós LIFE+ program vezetőjeként elmondta, hogy az ürgék védelme azért is fontos, mert más rágcsáló fajokkal egyetemben ezek az emlősök kiemelt szerepet játszanak táplálék szempontjából a kerecsensólyomnak és a parlagi sasnak, amelyek állományát az utóbbi években sikerült Magyarországon is megnövelni.

Mint azt kiemelte, bár korábban sok ürgét telepítettek át a Nemzeti Parkok által gondozott területekre, ennek ellenére mégis veszélyeztetett helyzetben van az ürgepopuláció. A Fertő-Hanság Nemzeti Park irányítása alatt zajló projekt során megvizsgálják azokat az okokat, amelyek a szétdarabolódott ürgeállományt veszélyeztetik, így a programban elvégzik egyebek mellett a magyarországi állomány átfogó genetikai, állapot és stresszhelyzet felmérését is, hogy segítsék az állomány fejlődését.

Bakó Botond viselkedésökológus, a Vadonleső Központ képviseletében elmondta, hogy áprilisban, a Föld napjához kapcsolódva a tihanyi Levendula Házban meghirdetik az országos terepi ürgefelmérő programot, a Magyar Tudomány Napján november 3-án pedig tudományos ürge-konferenciát rendeznek a faj megőrzési lehetőségeiről, ökológiai szerepéről a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A program zárásaként a Magyar Természettudományi Múzeumban november harmadik hetében megrendezik az "Ürge gálát", amelyen az új ürgeversek, a gyerekek által írt, legjobban tartott Ürgefüttyök kerülnek színpadra Für Anikó, Rutkai Bori, Galkó Balázs, Kálloy Molnár Péter, Róka Szabolcs és Navratil Andrea tolmácsolásában. A legszebb vers illusztrációkból készült festmények novembertől országos vándorkiállításra indulnak.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormányútfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormányútfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×