Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Vissza kell szorítani a krónikus betegségek elterjedését!

A nem fertőző betegségek évente 16 millió ember korai - hetvenéves kor előtt bekövetkező - halálát okozzák világszerte - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új jelentéséből, amely azonnali cselekvésre buzdítja a világ kormányait a krónikus betegségek okozta globális nyomás enyhítése érdekében.

"A globális közösségnek meg van a lehetősége arra, hogy megváltoztassa a nem fertőző betegségek terjedésének ütemét" - hangsúlyozta Margaret Chan, a WHO főigazgatója, a nem fertőző betegségek globális mutatóiról szóló 2014-es jelentés (Global status report on noncommunicable diseases 2014) ismertetésekor.

"Évente mindössze fejenkénti 1-3 dollár ráfordítással az országok jelentősen csökkenthetik a nem fertőző betegségek előfordulását és a belőlük eredő halálesetek számát. 2015-ben minden országnak saját célkitűzéseket és költséghatékony lépéseket kell kidolgoznia. Amennyiben nem így lesz, akkor továbbra is több millióan fognak ideje korán meghalni" - fogalmazott Chan.

A jelentés szerint a nem fertőző betegségek okozta korai halálozások többsége megelőzhető. A 2012-ben regisztrált 38 millió ilyen haláleset közül 16 millió - 42 százalék - volt idő előtti és megelőzhető, szemben a 2000-ben regisztrált 14,6 millióval.

A krónikus betegségekből eredő korai halálozások száma jelentősen csökkenthető a dohány- és alkoholtermékek fogyasztásának csökkentését, az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód visszaszorítását, valamint az általános egészségügyi ellátás javítását célzó kormányintézkedésekkel - húzta alá a jelentés.

A dokumentum szerint különösen az alacsony-, és közepes jövedelmű országokban van szükség még több erőfeszítésre: ezeken a területeken a nem fertőző betegségekben elhunytak száma meghaladja a fertőző betegségekben maghaltakét. A krónikus betegségekből eredő halálozások majdnem háromnegyede és a 16 millió korai haláleset 82 százaléka ezekben az országokban történik.

A jelentés kitér a WHO 2013-2020-as globális akciótervére, amelynek célja, hogy 2025-ig 25 százalékkal csökkenjen a krónikus betegségek okozta halálesetek száma. Az ebben megfogalmazott kilenc globális célkitűzés között szerepel az olyan rizikófaktorok visszaszorítása, mint a dohányzás, a sófogyasztás, a mozgásszegény életmód, a magas vérnyomás és a túlzott alkoholfogyasztás.

Sok országban már sikerrel bevezettek bizonyos intézkedéseket. A regionális, illetve országos szintű sikertörténetek között említi a jelentés Törökországot - a dohánytermékek árusítására és reklámozására vonatkozó szigorú korlátozásai -, Magyarországot - az egészségre káros étel- és italösszetevőkre kivetett adó -, és Argentínát, Brazíliát, Chilét, Kanadát, Mexikót és az Egyesült Államokat - a csomagolt ételek és a kenyerek sótartalmának csökkentése - miatt.

Habár néhány ország komoly előrelépéseket tesz a globális célok elérése érdekében, a többség el van maradva. A nem fertőző betegségek hátráltatják a szegénység enyhítését célzó erőfeszítéseket és fenyegetést jelentenek a fejlődésre. Ha az emberek lebetegednek, vagy meghalnak életük teljében, akkor csökken a termelékenység. A betegségek kezelésének költségei pusztítóak lehetnek mind az egyénre, mind az ország egészségügyi rendszerére nézve - olvasható a WHO honlapján.

A becslések szerint 2011 és 2025 között a nem fertőző betegségek 7000 milliárd dollárt fognak felemészteni az alacsony-, és közepes jövedelmű országokban. A WHO becslései szerint a krónikus betegségek okozta globális nyomás enyhítése ugyanakkor 11,2 milliárd dollárba kerülne évente, ami fejenkénti 1-3 dollár ráfordítást jelent.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×