Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Mit olvas Mark Zuckerberg?

Könyvolvasásra buzdít Mark Zuckerberg: a Facebook-alapító idén kéthetente elolvas egy új könyvet, és erre ösztönzi barátait is.

Zuckerberg A Year of Books (könyvek éve) címmel nyitott új honlapot, amelyen időről-időre bejelenti az újabb kötet címét, közös olvasásra és arra biztatja követőit, hogy osszák meg gondolataikat a tárgyalt műről és bátran ajánljanak új olvasmányt is. A felhívást vasárnapig már több mint százezren lájkolták.

Mint írta: nagyon izgatott a program miatt, az olvasás intellektuális feltöltődést hoz számára. "A könyvek lehetővé teszik, hogy egy témát teljesen megismerjen az ember, és sokkal mélyebben elmerüljön benne annál, mint amit manapság a legtöbb média nyújt" - fogalmazott.

Elsőként Moises Naim The End of Power című kötetét választotta olvasmányul. A venezuelai író, televíziós műsorvezető és egykori kereskedelmi miniszter a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért Nemzetközi Gazdasági Programjának oszlopos tagja. Könyve 2013-ban jelent meg.

"Ez a könyv bemutatja, hogyan mozdult arra a világ, hogy a korábban hagyományosan csak a nagy kormányok, hadseregek és egyéb szervezetek kezében összpontosuló hatalom egyre inkább az egyes emberek kezébe kerüljön. Nagyon hiszek abban a trendben, hogy az embereknek több hatalmat kell adni" - írta Zuckerberg.

A Facebook-alapító irodalmi ízlése a görög és római klasszikusokra, életrajzokra, hírességek memoárjaira, a tudományos munkákra és a tudományos fantasztikus művekre is kiterjed. Vergilius Aeneisát tartja kedvenc könyvének, és interjúiban idéz is a műből. Platón mellett Orson Scott Card Végjáték című regényét is kedveli, de olvasta a rapper Jay-Z Decoded című memoárját és Walter Isaacson Albert Einsteinről írt nagy sikerű életrajzát vagy a Pulitzer-díjas James Gleick The Information című tudománytörténeti munkáját is.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×