Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Átadták a Margit kórház felújított kardiológiáját

Megújult a budapesti Szent Margit Kórház legforgalmasabb és az utóbbi évtizedekben leginkább leamortizálódott részlege, a kardiológiai osztály. Az intézmény az alapítványa, a kerület és több magáncég segítségével szépítette meg a kórtermeket, és szerzett be modern műszereket. A felújítás 75 millió forintba került.

Tarlós István főpolgármester köszöntőjében arról beszélt, mindig is szívén viselte a kórház sorsát, és a III. kerület vezetésével sokat tettek azért, hogy tavaly év eleje óta ismét önálló intézményként működhessen a kórház.

Megjegyezte, egy önkormányzat akkor is tud segíteni egy gyógyító intézményen, ha nincs vele függelmi viszonyban, vagyis ha nem önkormányzati fenntartású egy adott kórház, hiszen az önkormányzatoknak így is fontos az egészségügy és annak intézményei.

Hozzátette: a Szent Margit Kórház továbbra is számíthat az főváros segítségére, mint ahogy a mostani felújításhoz is hozzájárult anyagilag.

Badacsonyi Szabolcs, a kórház megbízott főigazgatója azt mondta, kampányidőszakban sokan sokfélét ígérnek az egészségügyi dolgozóknak és intézményeknek, de hitelessé csak azok válnak, akik valódi segítséget adnak - utalt a főváros és a kerület pénzügyi hozzájárulására.

Az átadáson megjelent Bús Balázs (Fidesz-KDNP), Óbuda-Békásmegyer polgármestere is.

A Szent Margit Kórház 256 aktív és kétszáz krónikus, rehabilitációs ággyal, 31 szakrendeléssel látja el a kerület és az agglomeráció betegeit.

Az intézmény kardiológiai osztályán évente 3000-3500 fekvő beteget látnak el, ambulánsan hétezres a betegforgalom, a szívultrahanglaborban pedig évi ötezer vizsgálatot végeznek el.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

A politikai kapcsolatok révén megerősödött vállalatok sorsáról nem lehet egységesen dönteni. A korábbi jogsértések feltárása, a közvagyon visszaszerzése és a működő gazdasági kapacitások megőrzése nem feltétlenül egymást kizáró célok, de azt látni kell, hogy a NER-es cégvagyon jelentős része nem visszaszerezhető, mert egyszerűen elolvad. A kérdés az, hogy mi legyen a többivel, és annak kezelésében milyen társadalmi célokat preferáljon a kormány: a vagyon visszaszerzését, vagy a cégek további működését? Fontos társadalmi érdek, hogy a vagyon, speciális eszköztár, tudás, tapasztalat egyben maradjon. Ez olyan, mint a fa, nem lehet 10 éveset ültetni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×