Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Szülők, figyelem! Így pusztítanak a dizájner drogok

A dizájnerdrogoknak nevezett kábítószerek kerültek a fogyasztók népszerűségi listájának elejére az utóbbi időben - mondta a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet szakértője az InfoRádiónak. Csesztregi Tamás hozzátette, hogy a piac teljesen átrendeződött: míg 2010-ben a marihuana volt a jellemző, mára naponta új szerek jelennek meg, amelyeket általában cigarettába sodorva szívnak el a fiatalok.

Korábban a növényi anyagok közül a marihuána volt a legkedveltebb, a szintetikus szerek közül pedig a speed néven árult amfetamin-tartalmú porok. 2010 nyarán megjelent a piacon a mefedron nevezetű kábítószer, amely két-három hónap leforgása alatt hasonló népszerűségre tett szert a magyar feketepiacon, mint az amfetamin, tehát igen rövid idő alatt ez lett a legnépszerűbb szintetikus kábítószer. Innentől datálódhat a dizájner-drogok korszaka - magyarázta a bűnügyi intézet vezetője.

Jelen pillanatban közel ugyanannyi a szintetikus kannabionid-növények lefoglalása, mint a hagyományos marihuána lefoglalása, tehát teljesen átrendeződött a drogpiac - mutatott rá Csesztregi Tamás.

Elmondta, hogy a hatóanyagokat jellemzően Kínából importálják a drogdílerek. Információik szerint a szintetikus kannabionidokkal kezelt növényi anyagok jelentősen olcsóbbak is, mint maga a marihuána, tehát ez is tovább növelheti ezeknek a szereknek a népszerűségét.

Ismertetése szerint a mefedron, illetve az azt követő újabb pszichoaktív szerek inkább por formában fordultak elő, viszonylag ritka volt a tabletta. A szintetikus kannabionidok családjába tartozó hatóanyagokat pedig általában különféle növényi hordozókra viszik fel, és ugyanúgy, int a marihuánát, cigarettába sodorva szívják el a fiatalok. A hatásuk hasonló a kannabiszhoz, hiszen ugyanazon az agyi működési mechanizmuson fejtik ki hatásukat, azonban a konkrét hatásokról, kockázatokról nagyon keveset lehet tudni.

Jelen pillanatban ezek a szintetikus kannabionidokkal kezelt növényi anyagok uralják a feketepiacot - hangsúlyozta.

"Miután a piacon nagyon-nagyon gyorsan változik az aktuálisan jelen lévő termékek köre és az újabb és újabb szerek megjelenésével nagyon nehéz lépést tartani, nehezen jut el az információ a fogyasztókhoz, hogy egy új piaci márkanév alatt mi is lehet maga a hatóanyag, amit árulnak. Ebből adódóan nagyon nehéz egy egészségügyi problémánál megtalálni, hogy azt mely szer okozhatta" - hívta fel a figyelmet Csesztregi Tamás.

Szakértők szerint a dizájner drogok sokkal veszélyesebbek, mint a klasszikus kábítószerek. A fogyasztók nem tudják, hogy milyen hatása van az egyszeri használatnak és azt még a szakértők sem, hogy mik a fogyasztás hosszú távú hatásai, 10-15 év múlva mit fog eredményezni ezeknek a szereknek a használata.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

A politikai kapcsolatok révén megerősödött vállalatok sorsáról nem lehet egységesen dönteni. A korábbi jogsértések feltárása, a közvagyon visszaszerzése és a működő gazdasági kapacitások megőrzése nem feltétlenül egymást kizáró célok, de azt látni kell, hogy a NER-es cégvagyon jelentős része nem visszaszerezhető, mert egyszerűen elolvad. A kérdés az, hogy mi legyen a többivel, és annak kezelésében milyen társadalmi célokat preferáljon a kormány: a vagyon visszaszerzését, vagy a cégek további működését? Fontos társadalmi érdek, hogy a vagyon, speciális eszköztár, tudás, tapasztalat egyben maradjon. Ez olyan, mint a fa, nem lehet 10 éveset ültetni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×