Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
325.89
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Több mint egymillióan jogosultak ingyenes influenza oltásra

A napokban juttatják el a háziorvosokhoz az influenza elleni védőoltásokat. Ingyenesen kaphatják meg a vakcinát a különösen veszélyeztetettek. Molnár Zsuzsanna epidemiológus főorvos az InfoRádiónak elmondta: a legtöbb megbetegedés január-februárban várható.

Tavalyhoz hasonlóan idén is 1,3 millió ingyenes influenza elleni vakcina áll a rizikócsoportba tartozók rendelkezésére. A védőoltást a napokban juttatják el a háziorvosokhoz. Molnár Zsuzsanna epidemiológus főorvos szerint az oltandók köre az elmúlt évekhez képest nem változott, a fertőzés és a megbetegedés veszélynek a legjobban kitettek az idősek és a krónikus betegségben szenvedők.

Molnár Zsuzsanna hozzátette, az úgynevezett influenzafigyelő szolgálat már pár hete működik, összesen 1390 háziorvos számol be heti rendszerességgel a fertőzés mértékéről. Magyarországon az influenzavírus általában január és március között tetőzik, addigra erősödik fel annyira a kórokozók cirkulációja, hogy az járványos megbetegedést okoz.

Komáromi Zoltán, budapesti háziorvos azt mondta, az érintett betegek már érdeklődnek a védőoltás felől, az ingyenes vakcinát általában már novemberben beadatják. Hozzátette, a rendelőjében egy szezonban nagyjából 300-350 beteg szokta igényelni az ingyenes oltást.

A vakcina ára az elmúlt években átlagosan 2-4000 forint között mozgott.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×