Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.97
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Izraelből a legnagyobb az agyelszívás

A nyugati világban a legnagyobb arányban a jól képzett izraeliek keresik külföldön a boldogulást a Taub központ nevű jeruzsálemi társadalomkutató intézet jelentése szerint, amelyet a Háárec című lap kedden ismertetett.

A tanulmány szerint az elmúlt negyven évben nagyban csökkent az egy diákra költött, valamint az egyetemek vezető kutatóira szánt összeg, miközben egyre több adjunktust és kezdő oktatót alkalmaztak. Minden száz izraeli egyetemi tanárra 29 amerikai intézményekben tanító izraeli tudós jut, míg négy évvel ezelőtt csak 25-en költöztek Amerikába dolgozni száz Izraelben maradó mellett.

A jelentés szerint 2002 és 2010 között kezdődött az "elveszett évtizedként" megjelölt leszakadás, amikor a diákok számának emelkedésével egy időben csökkenni kezdtek a felsőoktatásra fordított pénzek, bár vannak tudósok, akik szerint már a hetvenes évek végén kiesett a kormány prioritásainak listájáról az egyetemi képzés.

1973-ban 131 vezető tanszéki oktató jutott százezer izraelire, de 2011-re arányuk 54 százalékkal, 62-re csökkent, miközben a diákok száma 400 százalékkal, a tanári gárda létszáma pedig csak 40 százalékkal emelkedett. 1979-ben 82 400 sékelt költöttek egy tanulóra, míg 2011-ben már csak 26 500-at.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×