Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
314.93
bux:
149983.39
2026. augusztus 12. szerda Klára

Betiltják az avarégetést?

Jogszabályi változtatásokat és fokozott hatósági ellenőrzéseket szorgalmazott legutóbbi ülésén az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága az úgynevezett részecskeszennyezés visszaszorítására. Lukács András, a Levegő Munkacsoport ülésen meghallgatott elnöke szerint szigorúbb gépjármű-ellenőrzésekre és az illegális hulladék-égetések kivétel nélküli szankcionálására lenne szükség.

Lukács András az InfoRádiónak elmondta, hogy az Európai Környezetvédelmi Ügynökség tanulmánya szerint Magyarországon évente mintegy 16 ezer ember hal meg idő előtt a részecskeszennyezés következtében, az érintettek átlagosan 10 évet veszítenek az életükből. A felelős mindezért azon apró szemcséknek a tömege, amelyeket elsősorban a gépjárművek bocsátanak ki, illetve a fűtés során kerülnek a levegőbe.

A bizottság megállapította: még nagyon sok a teendő, hogy megfelelő mértékben lehessen csökkenteni ezt a szennyezést - számolt be a Levegő Munkacsoport elnöke. Az egyik legfontosabb feladat a gépjárművek, ezen belül különösen a dízel üzeműek kibocsátásának csökkentése, például autóbuszok lecserélésével, nehézgépjárműveken részecskeszűrők felszerelésével.

Komoly teendők sorakoznak a fűtés területén is, hiszen az utóbbi időben sokan áttértek szilárd tüzelőanyagok használatára, ami nagymértékben növeli a levegő szennyezettségét. Sokan hulladékkal is fűtenek, illetve hulladékot égetnek el a kertjükben , ami szintén nagyon komoly szennyezést okoz. Ezért jogszabály-változtatásokat, illetve fokozott ellenőrzéseket szorgalmaztak a képviselők.

Ezek közé tartozik a a kerti égetések - az avarégetés - betiltása, valamint a tarló, a nád és az illegális hulladékégetés megtiltása - közölte Lukács. Hozzátette: miután gyakran a kályhákban is hulladékot égetnek, a hatóságnak ezt is jogában állhat ellenőrizni. Szóba került emellett a gépjárművek ellenőrzésének szigorítása is.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×