Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
316.57
bux:
149607.68
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Fontos változások lesznek az ünnepi közlekedésben kedden

Jelentős változások lesznek az augusztus 20-i ünnepségek miatt a közösségi közlekedésben. A MÁV, a Volán és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai is módosított menetrend szerint közlekednek.

A MÁV-Start tájékoztatása szerint a vonatok vasárnap és hétfőn az ünnepnapi, kedden pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek, a munkanap-áthelyezés miatt pedig augusztus 24-én szombaton a pénteki menetrend lesz érvényben.

A vasúttársaság mentesítő és éjszakai járatokat indít, valamint az összes rendelkezésére álló, üzemképes járművet közlekedteti, továbbá ahol az utasforgalom indokolja, ott a vonatok egy vagy több kocsival megerősítve közlekednek.

A tűzijáték után a Nyugati pályaudvarról mentesítő vonat indul 23 órakor Szegedre. Rendkívüli éjszakai járat közlekedik Fonyódról augusztus 21-én 2.07 perckor Székesfehérváron át a Déli pályaudvarra.

Emellett kedden késő este Budapestről Kunszentmiklós-Tass helyett Kiskunhalasig, Pusztaszabolcs helyett Dunaújvárosig, Komárom helyett Győrig, Székesfehérvár helyett pedig Fonyódig közlekedik egy-egy járat.

Változik a Volánbusz menetrendje is, szombaton a szabadnapi, vasárnap, hétfőn és kedden a munkaszüneti napi rend szerint közlekednek a buszok.

Budapesten több BKK-járat is módosított útvonalon közlekedik már hétfőtől, és forgalmi korlátozások is lesznek.

Hétfő nulla órától szerda hajnalig lezárják egyebek mellett a Bem rakpartot a Halász utca és a Bem József tér között, a Batthyány teret, a Lánchidat, az Alagutat, a Clark Ádám teret, hétfő és kedd reggel a Hősök terét a tisztavatás miatt.

Kedd délután a Szent Jobb-körmenet miatt 17 órától 19 óráig a Szent István-bazilika - József Attila utca - Széchenyi István tér - Akadémia utca - Arany János utca - Szent István-bazilika útvonalat.

A tűzijáték miatt kedden 17 órától várhatóan 23 óráig lezárják a Petőfi híd - Irinyi József utca - Karinthy Frigyes út - Móricz Zsigmond körtér - Villányi út - Alkotás utca - Vérmező - Margit körút - Bem József utca - Tölgyfa utca - Margit híd által határolt részt a Dunáig. Várhatóan 19 órától nem lehet majd használni az Erzsébet hidat, és a Margit híd - Szent István körút - Bajcsy-Zsilinszky út - Kiskörút - Szabadság híd - Bartók Béla út - Villányi út - Alkotás utca - Vérmező út - Margit körút által határolt területet sem.

A kisföldalatti és a metrók a megszokottnál hosszabb ideig, 23 óra után pedig 10 perces követéssel közlekednek, az utolsó szerelvények 1.15-kor indulnak a Deák Ferenc térről a végállomásokra. E mellett módosul egyebek mellett a 2-es, a 18-as, a 19-es, a 41-es és a 61-es villamos, valamint az 5-ös, a 7-es, a 7A, a 7E, a 107E, a 9-es, a 11-es, a 16-os és 86-os busz menetrendje is.

Több éjszakai busz egyes szakaszokon sűrűbben jár, a 914A szerdára virradóan nem közlekedik, a 990-es pedig módosított útvonalon szállít utasokat vasárnap éjszakától szerda hajnalig.

Címlapról ajánljuk
Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Kedden köztársasági elnököt választ az Országgyűlés. Az egyetlen jelölt a Tisza Párt által felkért Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke. Az államfőválasztásról, valamint a köztársasági elnöki tisztség magyarországi szerepéről és társadalmi megítéléséről kérdezte az InfoRádió Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: órákon belül szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: órákon belül szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott – a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk nem vesz részt a szavazáson, ez azonban a voksolás eredményességét nem befolyásolja. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×