Magyarországon a 20. század második felétől lett országszerte elterjedt a mikulásozás. Korábban voltak vidékek, ahol úgynevezett láncos Miklósok járták a fonóházakat, és tréfás gyóntatást végeztek.

Szent Miklós püspök a legenda szerint a szegény lányoknak ajándékozott hozományt, hogy férjhez tudjanak menni. Így vált Miklós a gyermekek megajándékozójává Közép-Európában.

Nem ismerték valaha Magyarország egész területén a mikulásozást - mondta az InfoRádiónak a néprajzkutató. Voltak vidékek, ahol Borbála vagy Luca napjához kötődött a gyerekek megajándékozásának szokása. A másik változat a láncos Miklós, aki a fonóházakba járt; azért láncos, mert volt négy kísérője, akik botokkal, láncokkal felszerelkezve zajongtak - ennek gonosz űző tartalma volt. Tréfás gyóntatást végeztek, a lányokat, asszonyokat a viselt dolgaikról kérdezték ki. Az 1950-es években az Ipoly mentén a láncos Miklós még gyűjthető hagyomány volt.

Sándor Ildikó szerint elképzelhető, hogy ennek az újjáélesztett hagyományaival lehet találkozni például táncházakban.

A télapó elnevezés az orosz Gyed Marózból, vagyis Fagy Apóból alakult ki.

Sándor Ildikó hozzátette: a mikulás minden országban lényegét tekintve ugyanaz: két arca van - jóságos és ijesztő, ajándékoz és büntet. A néprajzkutató szerint ezek olyan pogány elemek, amelyeket Európa minden népénél meg lehetett találni a téli ünnepkörrel kapcsolatban.