Infostart.hu
eur:
387.91
usd:
329.19
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Hogy függ össze a lombikbébi-kezelés és a mellrák?

A lombikbébi kezelésben részesülő fiatal nők esetében akár 50 százalékkal is nagyobb lehet az emlőrák kialakulásának kockázata - figyelmeztetnek a szakemberek.

A különböző korosztályok együttes vizsgálata ugyanakkor nem mutatott általános összefüggést a lombikbébi kezelés és a mellrák kialakulásának megnövekedett kockázata között. A Nyugat-ausztráliai Egyetem szakemberei szerint azoknál a nőknél, akik 24 éves korukban estek át az első beavatkozáson, 50 százalékkal nagyobb volt a valószínűsége az emlőrák kialakulásának a kezelést követő 15 éven belül.

A mellrák bizonyos típusainak kifejlődésében szerepet játszó ösztrogén hormon szintje akár a normális érték 13-szorosa is lehet egy-egy beavatkozás során. Ebből kifolyólag egyre nő az aggodalom a minél több petesejt kinyerését szolgáló petefészek-stimulációhoz használt erős hormonok miatt, mivel a hiperstimuláció akár halálos is lehet.

Nagy-Britanniában nagyjából minden hatodik párt - mintegy 3,5 millió embert - érint a meddőség. 2010-ben 45 264 nő vett részt lombikbébiprogramban. A tanulmány a mesterséges megtermékenyítésen átesett, a meddőséget kezelő, de lombikbébi programban nem részesült és az általános női lakosság adatait vetetett össze.

A tanulmány 21 025 nő bevonásával készült, akiket átlagosan 16 éven keresztül követtek nyomon a szakemberek. A résztvevők közül 7381-en estek át lombikbébi-kezelésen és 384 nőnél alakult ki emlőrák - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában. A kutatók figyelembe vették, hogy az átlagos női lakossághoz képest a lombikbébi kezelésben részesülők esetében nagyobb a valószínűsége a későbbi életkorban való szülésnek, ami önmagában növeli az emlőrák kockázatát.

A lombikbébi programban részt vevő nők fele egy vagy két beavatkozáson esett át, ám nem tudni, hogy mekkora mennyiségű hormont kaptak. A Fertility and Sterility című folyóiratban közölt tanulmány szerint a meddőség elleni kezelést nagyjából 24 éves korban megkezdő nőknél 1,5-ször nagyobb volt a valószínűsége az emlőrák kialakulásának, mint az azonos korú, de kezelésben nem részesült nőknél.

A mesterséges megtermékenyítési eljárások brit felügyeleti szervének (Human Fertilisation and Embryology Authority) adataiból bár nem derül ki, hogy pontosan hány nő kezdte meg 24 évesen a mesterséges megtermékenyítési kezelést, ám annyi biztos, hogy minden tíz páciensből négy 18 és 34 éves kor közötti. Az eredmények azt is kimutatták, hogy az ikreket, illetve hármas ikreket világra hozó anyák esetében alacsonyabb a mellrák kockázata.

"Az eredményeink megerősítésként szolgálhatnak azon nők számára, akik a harmincas-negyvenes éveikben kezdik meg a lombikbébi-kezelést, mert esetükben nem mutattunk ki közvetlen összefüggést a beavatkozás és a mellrák fokozott kockázata között" - mondta az egyetem közegészségügyi tanszékén dolgozó Louise Stewart, a tanulmány vezető szerzője.

Független szakemberek szerint azonban további kutatásokra lenne szükség az eredmények megerősítéséhez. Mint azt kihangsúlyozták: egyéb tényezőket is figyelembe kell venni, illetve jelenleg az sem egyértelmű, hogy a megnövekedett kockázat csupán időleges, vagy élethosszig tartó állapot.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Nagy dobásnak indultak, csúnyán besültek ezek a befektetések

Nagy dobásnak indultak, csúnyán besültek ezek a befektetések

Amíg a Donald Trump újbóli megválasztást követő hónapok valóságos kánaánt hoztak, addig az utóbbi időszakban hatalmas bukást szenvedtek el azok a spekulánsok és nagyobb kockázati étvággyal rendelkező befektetők, akik az amerikai elnökhöz köthető befektetési lehetőségekkel szerettek volna sok pénzt keresni. Összegyűjtötük, hogy mely Trump-befektetésekkel lehetett a legnagyobbat bukni az idei évben, emellett pedig a tanulságokkal is foglalkoztunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×