Infostart.hu
eur:
362.88
usd:
318.53
bux:
144431.4
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Riasztóan sok a depressziós tinédzser

A budapesti középiskolások hét százaléka olyan mély depresszióban szenved, amely már az életminőségüket is rontja. Több európai országban még ennél is rosszabb a helyzet - mondta el az InfoRádiónak Balázs Judit kutatásvezető, gyermekpszichiáter, az ELTE docense.

Egy serdülők körében végzett hazai felmérés szerint a magyar fiatalok több mint 12 százaléka kívánta a közelmúltban azt, hogy bárcsak ne élne, több mint tíz százalékuk arra is gondolt, hogy véget vessen az életének, több mint három százalékuk pedig el is tervezte, hogy ezt hogyan tenné meg.

Elsőként ezt emelte ki Balázs Judit gyermekpszichiáter, egy nemzetközi felmérés magyarországi vezetője. Mint mondta, a 12 országban, 14-16 éves középiskolás diákok körében végzett felmérés célja, hogy feltérképezzék a serdülők kockázatos szokásait és viselkedését, egyúttal segítsék őket az egészséges életforma kialakításában.

A vizsgálat kiemelt területe volt az öngyilkosság. Mint kifejtette, az öngyilkosságot elkövető serdülők kilencven százalékának van legalább egy kezeletlen mentális betegsége, leggyakrabban a depresszió. A nem kezelt depressziós betegek egynegyede öngyilkosság következtében hal meg - tette hozzá Balázs Judit.

A magyarországi felmérés kérdőívét tizenöt, Budapest belső kerületeiben lévő középiskolában összesen 1009 diák töltötte ki önként. A válaszolók 7,1 százalékánál alapos volt a gyanú, hogy kezelést igénylő depresszióban szenved. Balázs Judit megjegyezte, hogy akiknél a kérdőív alapján valamilyen kockázati tényezőt tártak fel, azoknak szakemberek azonnal segítséget ajánlottak.

A nemzetközi vizsgálat magyarországi vezetője hangsúlyozta azt is, hogy a kérdőívek kitöltéséhez a szülők beleegyezését is kérték. Mindössze negyven százalékuk adta meg az engedélyt, kevesebben, mint a többi országban. Balázs Judit szerint ez összefügghet azzal, hogy Magyarországon még mindig tabutéma az öngyilkosság, pedig az ország a második helyen áll az öngyilkossági statisztikákban, az Európai Unióban. Európában, a fiatal korosztályban a közlekedési balesetek után az öngyilkosság a második leggyakoribb halálok.

Mészáros Gergely gyermekpszichiáter rezidens arról beszélt, hogy a serdülők alkohol- és drogfogyasztását tekintve az európai átlaghoz hasonló a magyarok eredménye. Felhívta a figyelmet, hogy a vizsgálatban részt vevő fiatalok csaknem harminc százaléka boltban tudott alkoholt vásárolni, holott a magyar jogszabályok szerint 18 éven aluliaknak nem adhatnának alkoholt. A kérdőívet kitöltő fiatalok csaknem fele dohányzik.

Bálint Mária pszichológus a vizsgálat pozitív eredményét emelte ki: a magyar serdülők osztják meg leggyakrabban szüleikkel, merre járnak, mit csinálnak szabadidejükben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Alaposan elromlott a hangulat, óvatosak a befektetők

Alaposan elromlott a hangulat, óvatosak a befektetők

Erős eladói nyomás alakult ki péntek reggel a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. Ázsiában a technológiai részvények vezették az esést, a japán Nikkei közel 3, a dél-koreai Kospi pedig csaknem 4 százalékkal került lejjebb. A hangulatot Donald Trump új vámintézkedései is rontják, miközben a vállalati fronton az Intel vártnál jobb gyorsjelentése jelent némi pozitívumot. Makroadatok szempontjából a befektetők ma elsősorban az európai és amerikai beszerzésimenedzser-indexekre figyelnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×