Infostart.hu
eur:
363.73
usd:
318.84
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Elakad a keresztrejtvény fejtésében? Aludjon egyet!

Egy rövid szundikálás serkenti az agy működését - állítják amerikai kutatók, akik szerint érdemes aludni egyet, ha például megakadunk a keresztrejtvényfejtésben.

A St Louisi Washington Egyetem kutatói szerint egy kis napközbeni szundikálás fejleszti a memóriát és segít összekötni az egymáshoz lazán kapcsolódó dolgokat az agyban. Az alvás remek segítséget jelent a jövőre irányuló prospektív emlékezet számára is - hangsúlyozzák.

Kísérletükben 24 egyetemi hallgató vett részt, akiknek keresztrejtvényeket és egyéb szójátékokat kellett megoldaniuk számítógépen. A diákok egyik fele este felkészült a tesztre, amit aztán másnap reggel megoldott, a másik csoport azonban nem aludt a teszt előtt. Azok tejesítettek a legjobban, akik a felkészülés és a teszt között aludhattak egyet - állítják a kutatók a Psychological Science című szaklapban megjelent tanulmányukban.

A szakemberek szerint a prospektív memória a lassú hullámú alvás szakaszában dolgozza fel az információkat. Ekkor az agy két része, a hippocampusz és az agykéreg "kommunikál egymással". Előbbi nagyon fontos szerepet játszik a memória képzésében, utóbbi pedig a tárolásában.

A lassú hullámú alvás közben a hippocampusz aktiválja a nemrég tanult emlékeket, amelyeket aztán eltárol a hosszú távú "raktárban".

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×