eur:
398.71
usd:
360.35
bux:
74372.71
2024. október 2. szerda Petra

Egy férfiember se vegye félvállról a tüneteket!

50 felett minden második férfi ismeri a prosztata-megnagyobbodás tüneteit, 80 felett pedig ez az arány már 80 százalékos. Éppen ezért fontos, hogy egy férfiember se vegye félvállról a tüneteket, ugyanis idejében történő szűréssel a folyamat jól kontrollálható, az esetleges rosszindulatú elváltozás idejében felismerhető és sikeresen kezelhető.

A prosztata (dülmirigy) a húgyhólyag alatt elhelyezkedő, gesztenye nagyságú és alakú, tokkal körülvett mirigy, amelynek váladéka adja a sperma folyékony részének jelentős hányadát. A szerv tömörsége miatt kitapintható a végbélen keresztül és duzzanata következtében kisebb-nagyobb mértékben beszűkítheti a rajta áthaladó húgycsövet, ezt tapasztalhatják a prosztata-megnagyobbodással küzdő férfiak vizeletürítési panaszaiknál - magyarázza Szűcs László, az Oxygen Medical urológus szakorvosa.

A prosztata növekedése bizonyos mértékig együtt jár a korral, már csak a hormonális változások miatt is, de ez nem feltétlenül jelent vizelési panaszokat. Amennyiben azonban a prosztatán áthaladó húgycső összenyomódik, ez fokozatosan elzárja a vizelet útját, és a húgyhólyag izomzatának egyre nagyobb erő szükséges, hogy átpréselje a vizeletet.

Azért is veszélyes ez a folyamat, mert az erőltetés miatt az izomzat megvastagodhat, a hólyag falában hegesedés alakulhat ki, és csökkenhet annak kontrakció-képessége is. Ez nyilvánvalóan vizeletpangáshoz vezet, amely, ha eléri a vesét, akár vesefunkció csökkenés is létrejöhet, valamint fertőzött vizelet kialakulásához, kőképződéshez vezethet.

Figyelmeztető tünetek

Ha vizeletürítési problémák lépnek fel, érdemes a prosztata megnagyobbodására gyanakodni, és felkeresni egy urológus szakorvost. A jellegzetes tünetek: gyakori, sürgető vizelési inger; vizeletürítési nehézség, esetleg vizeletelakadás; szakaszossá váló vizelés; utócsepegés.

Amennyiben a prosztata akut gyulladása zajlik, előfordulhat láz, hidegrázás, hát- és deréktáji, herékbe sugárzó fájdalom, azonban a krónikus gyulladás tünetei nem ilyen feltűnőek és erőteljesek. A gyulladást okozhatják például nemi úton terjedő baktériumok (ezért a sűrű partnerváltás kifejezetten kockázati tényező), húgyúti fertőzés, de sok esetben nem mutatható ki kórokozó. A kivizsgálás a legenyhébb panasz esetén is elengedhetetlen, elsősorban a rosszindulatú elváltozások kizárása miatt.

Szükséges vizsgálatok

Az urológus az a szakember, aki probléma esetén elvégzi a nem túl kellemes vizsgálatot. Síkosított gumikesztyűben a legkönnyebben elérhető módon, a végbélnyíláson keresztül megtapintja a prosztatát, és szükség esetén nyomással egy kis folyadékmintát is kiprésel. Ezt később bakterológiailag elemzik, esetleges gyulladást okozó kórokozók után kutatva. A vizsgálatkor jelentkező érzékenység eleve gyulladásra utalhat.

Ugyancsak hasznos vizsgálat lehet a véranalízis, amely során elsősorban a PSA-szintet (prosztata specifikus antigén) elemzik. Ez az érték a jóindulatú megnagyobbodás esetén is nagyobb lehet, így mindenképpen fontos mérőszám. Ezeken a vizsgálatokon kívül fontos még az ultrahang vizsgálat, valamint a számítógépes vizeletáramlás vizsgálat.

A kezelés lehetőségei

Jóindulatú megnagyobbodás enyhébb eseteiben úgynevezett fitoterápiás kezelések jó hatásúak, ilyenek a törpepálma, a csalángyökér, tökmag, vagy rozspollen-kivonatok, ezek tartós szedés esetén fejtik ki kedvező hatásukat.

Kifejezett vizeletürítési tünetek esetén a tünetek súlyosságától és a prosztata méretétől függően két szintetikus gyógyszercsoport alkalmazására van lehetőség. Az alfareceptor-blokkoló gyógyszerek a prosztata méretét nem csökkentik, csak a feszülését szüntetik meg, míg finasterid hatóanyagú gyógyszerek a méretének kisfokú csökkenését tudják eredményezni.

Előrehaladott, gyógyszeres kezelésre nem reagáló, szövődményeket, esetleg teljes vizeletelakadást okozó megnagyobbodás esetében a prosztata teljes vagy részleges műtéti eltávolítása a választandó kezelés.

Rosszindulatú megnagyobbodás (prosztatarák) esetén megfelelő kezdeti stádiumban az úgynevezett radikális prosztataeltávolítás (akár hasi, akár laparoscopos műtéttel) jön szóba. Adott stádiumban a sugárkezelés is gyógyulást eredményezhet. Bizonyos esetekben a prosztatarák hormonkezelését választja az urológus és az onkológus szakorvos, de ez csak a rosszindulatú folyamat tartós, gyógyszeres blokádját eredményezi, a beteg rendszeres ellenőrzést kezelést igényel.

A megelőzés fél siker


A jó hír, hogy a prosztata rendszeres kiürítése pozitív hatással van a szervre, így az aktív nemi élet kifejezetten terápiás hatású. A megelőzésben fontos szerepet játszik még a monogám párkapcsolat, a rendszeres testmozgás, az étrendbeli tudatosság is.

Ez utóbbi magában foglalja az alkohol, főként a tömény szeszek kerülését, a csípős ételek mérséklését, a telítetlen zsírsavak beillesztését az étrendbe, főként olajos magvak és tengeri hal formájában. A tökmag, a kisvirágú füzike jótékony hatásai is közismertek.

Mivel azonban 50 év felett a prosztata-megnagyobbodás előfordulása rohamosan emelkedik, az évenkénti urológiai szűréssel megelőzhető a folyamatok romlása.

Címlapról ajánljuk
Az Izrael elleni rakétatámadást már befejeztük, de... - Irán Európának üzent

"Az Izrael elleni rakétatámadást már befejeztük, de..." - Irán Európának üzent

Telefonon konzultált több európai hivatali kollégájával Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter közvetlenül azután, hogy országa kedd este több száz rakétával támadta Izraelt - jelentette szerdán az iráni állami média. Izrael és Irán is fenyegetőzik azzal, hogy majd visszalő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.02. szerda, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
A nagyszabású iráni csapás után folytatódik Izrael libanoni hadművelete, rendkívüli ülést tart az ENSZ BT – Híreink a közel-keleti konfliktusról szerdán

A nagyszabású iráni csapás után folytatódik Izrael libanoni hadművelete, rendkívüli ülést tart az ENSZ BT – Híreink a közel-keleti konfliktusról szerdán

Kedden Irán mintegy 180 ballisztikus rakétát lőtt ki Izraelre, miután a zsidó állam pénteken végzett az Irán-barát Hezbollah terrorszervezet vezérével, Hasszán Naszrallahhal. A csapásról szóló utasítást maga Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője adta. Izrael válaszcsapást ígért. Kedd este az izraeli Jaffában terrortámadás történt, amelyben hét izraeli életét vesztette, egy női katona súlyosan megsérült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 2. 04:50
×
×
×
×