Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Harmadik napja víz alatt áll Boldva cigánytelepe

Az Ördög-patak áradása miatt már harmadik napja víz alatt áll a Borsod megyei Boldva cigánytelepe; a település végén mintegy száz házat öntött el a víz, és kedd délután egy nyúlgát építésével próbálták a falurészt megmenteni a további árhullámtól.

Az MTI tudósítójának vízügyi szakemberek a helyszínen azt mondták: kevés a homok, 25 tonnát kaptak reggel, és további 50 tonnát ígértek, de még nem érkezett meg, mert a homokbányák "nem győzik a megrendelést". A romatelep utcáin derékig ér a víz, a házak többségéből már kiköltöztették a lakókat, de néhány lakásban több gyermeket is lehetett látni az ablakokban.

Az utca két végén folyamatosan szivattyúznak, az emberek homokzsákokat pakolnak teherautókról.

A szakemberek szerint húsz centit apadt ugyan a víz, de a Bódva áradása miatt újabb hullámra kell számítani. A legnagyobb kár azonban az árhullám levonulása után jelentkezik majd, ugyanis a rossz minőségű építőanyagokból, alap nélkül épült házak többsége meggyengült.

Hétfőn Boldván járt Bajnai Gordon ügyvezető kormányfő, és azt mondta, a borsodi település európai uniós pályázat segítségével megoldhatja a folyamatosan visszatérő árvízi gondokat. Egy záportározó megépítésére már pályázott az önkormányzat, de ennek megépítéséhez egy vagyonkezelői dokumentum kell még.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

A magyar háztartások a kiugróan magas infláció időszakában is meglepően nagy mennyiségű készpénzt halmoztak fel otthonaikban, dacolva a közgazdasági racionalitással. A Magyar Nemzeti Bank kutatásai szerint a lakosság a készpénzt elsősorban nem vásárlásra, hanem azonnal hozzáférhető biztonsági tartalékként tartja magánál, és a biztonságérzet kedvéért tudatosan lemond a lehetséges hozamokról. A jelenség mögött a gazdasági bizonytalanságtól való félelem, az állásvesztéstől való szorongás és a pénzügyi intézményekkel szembeni bizalmatlanság áll, amelyek a pandémia és az orosz–ukrán háború óta tartósan magasak. A készpénzállomány érdemi csökkentéséhez nem elegendő a pénzügyi edukáció: az intézményi bizalom erősítésére és a gazdasági kiszámíthatóság javítására is szükség lenne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×