Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Ökológiai katasztrófa fenyegeti Németországot

Baljós zúgás a levegőből: rövidesen cserebogarak milliárdjai rajzanak ki a német Hessen tartomány erdeiből. Szakértők szerint a természeti csapás kihathat az egész országra, és már ökológiai katasztrófáról beszélnek - adta hírül a bild.de.

Riadót fújtak a hesseni erdőgazdaság munkatársai. Az ok: a cserebogár-lárvák fejlődését vizsgáló próbaásások aggasztó eredménye.

Négyzetméterenként átlag 176 pajort találtunk - közölte Horst Marohn, a gazdaság szakembere. A fehér lárvák igen hatékonyan pusztítanak. Működésük következtében akár egy nyolc méter magas fát puszta kézzel a talajra dönthetünk, ha már szétrágták a gyökerét - jegyezte meg.

Eddig minden kísérlet sikertelennek bizonyult a természeti csapás elhárítására. A legsúlyosabban érintett területekre vaddisznókat telepítettek, hogy azok felkaparják a földet, és megegyék a lárvákat.

Azonban a módszer két hét után a visszájára fordult - mondta Marohn. Az állatok ugyanis a sok elfogyasztott pajortól fehérjetúltengésben szenvedtek, és attól kezdve már csak füvet ettek.

Emberi hibának nevezte a szakértő, hogy ilyen tömegben képesek kifejlődni a cserebogarak. Az új lakókörnyezetekben elszivattyúzott talajvíz miatt ugyanis kiszárad a föld, így a lárvák könnyedén átvészelik a telet anélkül, hogy megfulladnánk.

Ráadásul az olyan természetes rovarirtók, mint a fonalférgek, illetve a gombák szintén kevésbé élnek meg a száraz talajban, mint a nedves földben - érvelt Horst Marohn.

Időközben az ügyészség vizsgálatot indított Pfungstadt város önkormányzata ellen, mert a cserebogárinváziót a sok vitát kiváltó, rákkeltőnek nyilvánított rovarirtó szerrel, dimethoáttal akarták meggátolni.

Környzetvédők felháborodva fogadták a hírt, mivel a méreg a cserebogarakon kívül a pillangókat és az amúgy lárvákkal táplálkozó denevéreket is megöli.

Hessen tartományban mindeddig nem alkalmaztak ilyen veszélyes módszert. Legfőképpen az ivóvízkészlet védelme miatt. Ehelyett az erdészek minden erdei tisztásra olyan fákat ültettek, amelyek nagy árnyékot vetnek. így alattuk nem nő fű, amelynek zsenge gyökerei a lárvabébik első táplálékául szolgálnak.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Nehéz lenne még ezen a nyáron dönteni a Velencei-tó helyzetének rendezéséről, de lenne min változtatni – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója, aki szerint az is katasztrófa, ahogy sokszor hozzáállunk a helyzethez, miközben fel kellene készülni a tó vízállásának drasztikus változásaira.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×