Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

A hormontartalmú gyógyszerek miatt több a hárrmas iker?

Egyre gyakrabban születnek hármas ikrek, még a lombikbébiket leszámítva is, halálozási arányuk pedig tízszeres az egyedüli újszülöttekhez képest - állapították meg norvég kutatók.

A szakemberek szerint a növekedés hasonló lehet Európa más részein is, és vélhetően a peteérés serkentésére adott hormontartalmú gyógyszereknek, valamint az átlagos anyai életkor emelkedésének tudható be.

A tanulmányban két milliónál több, 1967 és 2006 közötti terhesség adatait elemezve megállapították, hogy bár az újszülöttek halálozási aránya csökkent Norvégiában, a hármas ikreknél ez még mindig tízszeres az egyszeres szüléshez képest.

Tízezer terhességre vonatkoztatva 2,7 hármas ikerszülés jutott 2002 és 2006 között, ez csaknem két és félszerese az 1970-es évekbeli aránynak.

Anne Tandberg, a tanulmány egyik szerzője elmondta, hogy a hármas terhességek számát úgy lehetne nagyobb ellenőrzés alatt tartani, ha nagyobb gonddal követnék a peteérést elősegítő hormonális kezelések alkalmazását. A kutató szerint fontos lenne, hogy ezeket a terhességeket a 28. hétig megtartsák, mert míg előtte mintegy 50 százalékos a magzati halálozás, ezen időpont után csupán 3,8 százalék.

Címlapról ajánljuk
Németh Nándor az úszóváltó Eb-aranyáról: ha Kristóf úszik, akkor igazából nem baj, hogy borul a sorrend

Németh Nándor az úszóváltó Eb-aranyáról: ha Kristóf úszik, akkor igazából nem baj, hogy borul a sorrend

A 4x100 méteres gyorsváltó Eb-aranya után a négyesfogat már nagyobb motivációt jelent Németh Nándornak, mint eddigi fő száma, a 100 m gyors. Az egyéniben vb-bronzérmes úszó az InfoRádiónak azt is elárulta, hogy csak a délutáni döntő előtt gyakorolta a repülőrajtot a váltóra, amikor kiderült, hogy a kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf is tagja lesz a négyesnek.

Hosszú ideig tartó korlátozás jelentett be a számlázásnál az MVM

Szeptember 21. és 29. között átfogó informatikai rendszerátállítást végez földgáz-ügyfélkiszolgálási rendszerén az MVM, emiatt ebben az időszakban átmenetileg korlátozott lesz a szolgáltatással kapcsolatos ügyintézés. A fejlesztési munkálatok és az előkészületek miatt már szeptember 17-étől nem érhető el az online ügyfélszolgálat és a mobilalkalmazás, emellett szünetel az előre fizetős mérők feltöltése is.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×