Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Rágalmazási perben börtön fenyeget egy üzbég filmrendezőt

Üzbegisztánban vádat emeltek rágalmazás címén egy filmrendezőnő ellen, aki dokumentumfilmet forgatott a vaskézzel kormányzott közép-ázsiai országban dívó esküvői szokásokról.

Mint Umida Ahmedova az amerikai hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, akár háromévi börtönbüntetésre is ítélhetik, ha a bíróság bűnösnek találja. Az üzbég kormány által felkért szakértők megállapították, hogy a dokumentumfilm az üzbég nemzet becsületébe gázol.

Ahmedova koholtnak nevezte a vádat. A Szüzesség terhe című alkotás azokról a megpróbáltatásokról szól, amelyeken a fiatal nők mennek keresztül a többségében muzulmánok lakta országban a hagyományos esküvői szertartások alatt és után. A filmet soha nem játszották Üzbegisztánban, csak interneten tekinthető meg.

A rendező szerint a szakértők bíráltak egy vidéken élő üzbégekről készült fotógyűjteményt is, mondván, hogy a külföldiek a felvételek alapján még azt gondolhatnák, Üzbegisztánban "középkori állapotok uralkodnak".

Ahmedovát - elmondása szerint - a hatóságok kényszerítették, hogy írásban vállalja, nem hagyja el az országot.

Iszlam Karimov, az egykori kommunista vezetőből lett üzbég elnök vaskézzel irányítja országát. A kormányzat nem tűr meg politikai ellenzéket. Az üzbég hatóságok cenzúrázzák a sajtót, gátolják a nemkívánatosnak minősített internetes tartalmak megtekintését.

2006-ban hároméves felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Dadahon Haszanov folkénekest, amiért dalt írt a kelet-üzbegisztáni Andizsánban 2005-ben kitört felkelés véres leveréséről. Emberjogi csoportok és szemtanúk szerint a hadsereg ott több száz, többségében fegyvertelen tüntetőt ölt meg. A hatóságok viszont azt állítják, hogy 187-en haltak meg, és hogy muzulmán radikálisok bujtottak fel az erőszakra.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×