Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A mezőkövesdi Vasember 24 métert úszott jég alatt

Minden különösebb védőfelszerelés és búvárruha nélkül vetette bele magát a matyó főváros Kavicsos-tavának két méter mély jeges vízébe Bajzáth László, a mezőkövesdi Vasemberként ismert tűzoltó.

A nem mindennapi attrakcióra mintegy ezer ember volt kíváncsi. A rendkívüli hóviszonyok miatt a merülést a B-verzió szerint bonyolították le, ami azt jelenti, hogy nem a tó közepén fúrták a lékeket, hanem a part mentén.

Bajzáth elmondta: a part mentén egymástól 24 méterre fúrták a két léket. "Azért a part mentén, mert a tó jege 12 centiméter vastag, a rá nehezedő hóréteg pedig több tonnát nyomhat. A tó közepére emiatt csak a búvárok merészkedtek".

Mint mondta, 30 méternyi úszást tervezett eredetileg, így csak 24 méter lett belőle, ám ez is több - két méterrel - a tavalyi rekordnál. Két éve 10 métert úszott, míg tavaly 22 méter volt a táv a jég alatt, az 1 Celsius fokos vízben.

A sportember védőfelszerelés nélkül teljesítette a kitűzött feladatot, a veszélyes mutatványt több hónapos felkészülés előzte meg. Az igencsak kockázatos jég alatti úszásrekordot a Neptun Speciális Mentőbúvárcsapat segítségével hajtotta végre.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

A politikai kapcsolatok révén megerősödött vállalatok sorsáról nem lehet egységesen dönteni. A korábbi jogsértések feltárása, a közvagyon visszaszerzése és a működő gazdasági kapacitások megőrzése nem feltétlenül egymást kizáró célok, de azt látni kell, hogy a NER-es cégvagyon jelentős része nem visszaszerezhető, mert egyszerűen elolvad. A kérdés az, hogy mi legyen a többivel, és annak kezelésében milyen társadalmi célokat preferáljon a kormány: a vagyon visszaszerzését, vagy a cégek további működését? Fontos társadalmi érdek, hogy a vagyon, speciális eszköztár, tudás, tapasztalat egyben maradjon. Ez olyan, mint a fa, nem lehet 10 éveset ültetni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×