Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hiába tilos az abortusz, a nők "megoldják"

A leginkább érintett korosztályba tartozó nők jelentős része támogatná az abortusz legalizálását Írországban - derült ki egy friss felmérésből. Bár a művi terhesség megszakítás csak nagyon kivételes esetekben engedélyezett az országban, meglepően sokan vannak, akik így vagy úgy, de elvetették nem kívánt magzatukat.

A szigorúan katolikus Írországban a művi terhesség megszakítás csak a legritkább esetekben engedélyezett, sőt, az ország a tiltáshoz való jogának megőrzését a Lisszaboni Szerződés elfogadásának egyik feltételéül szabta. Egy friss felmérés szerint azonban úgy tűnik, a leginkább érintettek körében sokan szeretnék, ha ez nem így lenne.

Az ELTE TÁTK hírlevele az Irish Examiner részére készült kutatáseredményét ismerteti. Eszerint a 18 és 35 év közötti fiatal, felnőtt nők körében ötből három azoknak az aránya, akik úgy vélik, a kormánynak legalizálnia kellene a művi terhesség megszakítást, a potenciális szülők hatáskörébe utalva ezzel a kérdést. Négyből hárman pedig úgy vélik, az esemény utáni pirulát recept nélkül kapható készítményként kellene forgalomba hozni.

A kutatás szerint a korcsoport tagjai körében 10 százaléknak volt olyan kapcsolata, amelynek során abortuszra került sor, míg négyből egy nőnek volt nem tervezett terhessége. Érdekes módon nem tervezett terhességről a nőknél jóval kevesebb, csak hétből egy megkérdezett férfi számolt be. A különbség oka, a kutatást értékelő szakértők szerint, hogy a férfi talán nem mindig tud a nő terhességéről.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

A politikai kapcsolatok révén megerősödött vállalatok sorsáról nem lehet egységesen dönteni. A korábbi jogsértések feltárása, a közvagyon visszaszerzése és a működő gazdasági kapacitások megőrzése nem feltétlenül egymást kizáró célok, de azt látni kell, hogy a NER-es cégvagyon jelentős része nem visszaszerezhető, mert egyszerűen elolvad. A kérdés az, hogy mi legyen a többivel, és annak kezelésében milyen társadalmi célokat preferáljon a kormány: a vagyon visszaszerzését, vagy a cégek további működését? Fontos társadalmi érdek, hogy a vagyon, speciális eszköztár, tudás, tapasztalat egyben maradjon. Ez olyan, mint a fa, nem lehet 10 éveset ültetni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×