Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A testtartás elárulja, "merre" gondolunk

Aki a múlton vagy a jövőn elmélkedik, nem csupán gondolatban tesz időutazást - a teste is abba az irányba mozog, ahol képzeletének eseményei épp játszódnak. A jövőbeliek esetében előre, a múltbelieknél pedig hátra - állapították meg skót pszichológusok húsz önkéntesen végzett kísérletük alapján.

Ezek szerint a tér és idő észlelése és feldolgozása még szorosabban összefügg az agyban, mint eddig hitték - írta a kutatócsoportot vezető Lynden Miles, az Aberdeeni Egyetem tudósa a Psychological Science című szaklapban.

A résztvevőknek csukott szemmel kellett egy négy évvel korábbi eseményre emlékezniük, illetve a négy év múlva bekövetkező jövőt elképzelniük. A bal térdre erősített mozgásérzékelő közvetítette a személyek mozgását. Azok, akik gondolatban a jövőbe utaztak, enyhén előredőltek, míg azoknál, akik a múltat élték át, inkább hátrahelyeződött a súlypont.

Azt még nem sikerült tisztázni, hogy például az időben távol eső élmény elképzelése hevesebb mozgást vált-e ki, mint a közelebbi. A kutatók arra is kíváncsiak, hogy minden emberre egyformán érvényes-e megállapításuk, vagy akadnak-e kulturális különbségek.

Különösen izgalmas lenne a Chilében honos ajmara nép tagjait e szempontból megvizsgálni, ugyanis az ő képzeletükben a múlt az ember előtt, a jövő pedig mögötte helyezkedik el.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×