Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az iszlám megosztja Nagy-Britanniát

Nagy-Britanniában a lakosság több mint fele úgy véli, hogy az ország társadalmát mélyen megosztják a vallási törésvonalak - derül ki egy friss felmérésből.

A szigetországban az emberek többsége aggódni kezdene akkor, ha otthona közelében egy mecset épülne. A megkérdezetteknek mindössze a 15 százaléka állította azt, hogy ugyanolyan nyugalommal fogadná ezt a hírt, mint azt amelyik egy épülő keresztény templomról szólna.

A megkérdezetteknek mindössze a 45 százaléka véli azt, hogy a különböző nemzetiségű és vallású emberek egymás mellett élése előnyös lehet az ország számára, és a válaszolók mindössze negyede tulajdonít pozitív tulajdonságokat az iszlám vallásnak.

Az alacsonyabban képzettek körében kétszer annyian találják ellenszenvesnek az iszlámot, mint az egyetemet végzettek körében.

A több mint ötezer ember megkérdezésével végzett akadémiai kutatás eredménye meglehetős kritika a brit kormány számára, amely nagy erőket mozgósít a multikulturalizmus népszerűsítésére.

A Manchesteri Egyetem professzora, David Voas elmondta: a britek a szigetországban élő muzulmán közösség folyamatos növekedését fenyegetőnek tartja a nemzeti függetlenségre nézve. Bár sokan vallanak olyan nézeteket, amely szerint fontos érték a szabad vallásgyakorlás, vagy a tradícióknak megfelelő öltözet megválasztása, a brit lakosság nagy része nem nézi jó szemmel ezeket a megnyilvánulásokat.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×