Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Több mint százezer rákos megbetegedést okoz évente az elhízás

Több mint százezer rákos megbetegedést okoz évente az elhízás az Egyesült Államokban, és ez a szám valószínűleg tovább növekszik majd, ahogy az amerikaiak is egyre túlsúlyosabbak lesznek - állapították meg a kutatók.

A túl sok testzsír a méhnyakrák egyik fajtájának, az endometrikus rákos eseteknek mintegy feléért, a nyelőcsőrákos megbetegedések egyharmadáért felelős - állapították meg az Amerikai Rákkutató Szövetség (AICR) szakemberei. A szívbetegségek után a rákos elváltozások okozzák a legtöbb halálesetet az Egyesült Államokban.

Az Amerikai Rák Társaság előrejelzései szerint idén 1,47 millió embernél fognak daganatos megbetegedést diagnosztizálni és ebből 562 ezren fognak belehalni a kórba.

Míg az amerikaiak több mint 26 százaléka elhízott, vagyis a testtömeg-indexük (kilogrammban megadott testtömeg osztva a méterben megadott testmagasság négyzetével) meghaladja a 30-at, addig közel egyharmaduk túlsúlytól szenved, ami azt jelenti, hogy testtömegindexük 25 és 30 között mozog. A tanulmány összevetette az AICR azon kutatásának eredményeit, amely a táplálkozással, fizikai tevékenységekkel és az elhízással hozta összefüggésbe a rákos megbetegedések kialakulásának kockázatát, azokkal kutatásokkal, amelyek az elhízással és rákos elváltozásokkal kapcsolatos esetekre koncentráltak.

"Ezt követően pedig kiszámoltuk, hogy a különböző rákfajták előfordulása hány százalékkal csökkenne le, ha az Egyesült Államokban mindenki tartaná az egészséges súlyát" - olvasható a társaság közleményében.

Ennek alapján, az endometrikus rákos megbetegedések száma 49 százalékkal (20 700 ember), a nyelőcsőrákos esetek száma 35 százalékkal (5800 ember), a hasnyálmirigyrákos esetek száma 28 százalékkal (11 900 ember), a veserákos esetek 24 százalékkal (13 900 ember) a melldaganatos esetek száma 17 százalékkal (33 ezer ember) csökkenne évente, ha az amerikaiak több figyelmet fordítanának a testsúlyukra.

Idén júliusban a szövetségi és egyéb kutatások is megállapították, hogy az elhízással összefüggő betegségek kezelésének költségei az Egyesült Államok egészségügyre fordított kiadásainak mintegy 10 százalékát, vagyis évi 147 milliárd dollárt ölelnek fel.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×