eur:
394.04
usd:
365.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A krokodilt túlélte - a kígyó végzett a biológussal

Val Plumwood neves ausztrál ökológus és feminista 1985-ben túlélt egy krokodiltámadást, 23 évvel később azonban egy sokkal kisebb, ám nem kevésbé halálos hüllő a halálát okozta.

A 67 éves Plumwoodot Canberra melletti, vadont idéző, burjánzó birtokán érte a halál. Holttestét a hétvégén fedezték fel, de az előzetes vizsgálatok szerint már csütörtökön végzett vele egy halálos kígyó vagy pók.

A nemzetközi hírű ökológus a Berkeley Egyetemen dolgozott, de részt vett a canberrai egyetem környezetvédelmi kutatásaiban is, és több ausztrál és amerikai egyetemen is tartott előadásokat.

Az 1980-as években az Északi Területeken dolgozott, akkor támadta meg egy sósvízi krokodil. Azt a támadást sikeresen túlélte, és azt is megakadályozta, hogy az állatot kilőjék. Erről így számolt be Az Aisling Magazinnak:

"Miközben 13 órán keresztül zötykölődtünk a darwini kórház felé, a megmentőim azt taglalták, hogy másnap elindulnak a folyón felfelé, és lelövik a krokodilt. Sikerült meggyőznöm őket, hogy én voltam a betolakodó, a támadás nem adhat indokot az állat elleni bosszúhadjáratra."

Két éve egy pók is megmarta Plumwoodot, de először nem a mentőt vagy a kórházat hívta, hanem a barátnőjét, Jackie Fench-et, aki most nagyon melegen és őszintén beszél az "excentrikus zseniről", akinek a "barátsásáért keményen meg kellett dolgozni".

Plumwood soha nem volt diplomatikus, amikor a környezetvédelemről volt szó. A barátnő emlékei szerint, amikor egy erdő megmentésén fáradozott, és a helyiek a szemére vetették, hogy nem tudnak miből megélni, ha vége a fakitermelésnek, Plumwood szemrebbenés nélkül közölte: "Legföljebb éhen halnak!"

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×