Infostart.hu
eur:
387.03
usd:
328.57
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Újra lőhetnek az elefántokra

Több mint egy évtized után ismét engedélyeznék az elefántok kilövését a Dél-afrikai Köztársaságban, hogy kordában tarthassák a szaporulatot.

A nagytestű emlős vadászatát tizenhárom évvel ezelőtt tiltották be az országban. Ennek a védelemnek köszönhetően az akkori nyolcezerről húszezerre nőtt az egyedszám.

A pretoriai környezetvédelmi minisztérium most szükségesnek látja a szaporulat mérséklését, ennek érdekében engedélyeznék az állatok kilövését is.

Hozzáteszik azonban, hogy ezt a megoldást csak "végső esetben" és szigorú ellenőrzés mellett lehet alkalmazni.

Más módszereket is javasolnak: az elefántrezervátumok összterületének növelését, az állatok áttelepítését az egyik élőhelyről egy másikra és fogamzásgátló módszerek bevetését.

Hangsúlyozzák azt is, hogy figyelemmel kell lenni a biodiverzitásra és az állatok közelében élő emberi közösségek érdekeire is.

Az elefántok élőhelye közelében lakók gyakran panaszkodnak arra, hogy az állatok veszélyesek, kárt okoznak a termesztett növényekben és a vízhez jutásban vetélytársai az embernek.

Állatvédő szervezetek azonban tiltakoznak a kilövések ellen, turisztikai bojkottra szólítottak fel és jogi lépéseket helyeztek kilátásba.

Az elefánt kiváló tanulási képességekkel és magas fokú öntudattal rendelkezik - érvel az egyik szervezet.

"Mennyire kell hasonlítania ránk az elefántnak, hogy gyilkosságnak számítson a megölése?" - kérdik az állatvédők.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×