Infostart.hu
eur:
387.06
usd:
328.6
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Megfelelő étrenddel leküzdhető a hiperaktivitás

Norvégiában már évtizedek óta elfogadott, nemzetközi orvosi körökben azonban még mindig vitatják annak a speciális diétának a jelentőségét, amelyet figyelemzavarral járó hiperaktív gyermekeknek ajánlanak.

Az észak-európai országban a '90-es évek derekán alkalmazták azt a speciális diétát, amellyel hiperaktív gyermekeket akartak gyógyítani. A betegeknek a többi mellett a tejet és a gabonát kellett elhagyniuk az étrendjükből.

Elsőként 23, négy és tizenegy év közötti gyermeket vontak be a kísérletbe, amelyhez egy oslói tudós, Karl Ludvig Reichelt elmélete adott alapot. Eszerint az emésztési rendellenességek nehézkessé teszik más problémák leküzdését is, ebből pedig következik, hogy a kazein, azaz a tejben lévő fehérje mentális problémákat okoz.

A kutatásba bevont gyermekek vizeletében a kutatók egy fehérjetípusból, a peptidekből a normálisnál jóval többet fedeztek fel. A speciális diéta után 22 gyermek szülei úgy vélték, gyermeküknél javulás állt be.

Egy édesanya, dicsérve azt az eredményt, amelyet a családja életében hozott az eljárás, elmondta: csecsemőkorú gyermekének viselkedésében akkor jelentkeztek először a problémák, amikor elkezdett szilárd ételt enni.

Cristoffernél egymást követték a passzív és a hiperaktív viselkedési formák, egészen addig, amíg étrendjéből bizonyos élelmiszerek teljes egészében eltűntek.

Volt olyan, a vizsgálatban részt vevő gyermek, akinél már néhány nap alatt érzékeltek javulást a szülők.

Azt már korábban is kimutatták a tudósok, hogy a peptidek mennyiségét bizonyos betegségtípusoknál jelentősen csökkenteni kelle, a többi mellett az autizmusban vagy a skizofréniában szenvedőknél.

Ennek ellenére a kezelési mód még vitatott a orvostársadalomban.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×