Infostart.hu
eur:
390.4
usd:
331.26
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

A felnőttkori siker kulcsa: a bélyeggyűjtés

Bár nem a játszóterek királyai, egy felmérés szerint a bélyeggyűjtéssel foglalkozó gyerekek többségéből kiemelkedően sikeres felnőtt lesz.

A brit Királyi Posta felmérése szerint a felnőtt filatelisták 74 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel - az országos átlag 20 százalék -, közel felük pedig évi 30 ezer fontnál (mintegy 10,5 millió forint) is többet keres, ami 7 ezer fonttal haladja meg a nagy-britanniai átlagjövedelmet.

A bélyeggyűjtők háromnegyede lakik olyan házban, amelyben háromnál több hálószoba van - a britek alig egyharmada mondhatja ezt el magáról -, hétből egy pedig egynél több lakással rendelkezik, ami mindössze a britek egy százalékának adatik meg. A felmérés rámutat arra is, hogy a bélyeggyűjtők 62 százaléka évente legalább kétszer nyaral.

Az adatokból kiderült az is, hogy a bélyegek továbbra is főként a férfiakat érdeklik, a 2,5 millió brit gyűjtőnek mindössze 10 százaléka nő. A filatelisták 59 százaléka az Egyesült Királyság déli részén él.

A Daily Mail által megkérdezett gyermekviselkedés-kutató nem lepődött meg az eredmények hallatán.

"A bélyeggyűjtés olyan kulcsfontosságú képességeket fejleszt, mint az állhatatosság, a türelem és a részletekre való odafigyelés, ami segíti őket az iskolában, a munkában, az élet egészében" - fejtette ki a szakember.

Nagy-Britannia egyik leglelkesebb bélyeggyűjtője II. Erzsébet királynő, kollekciójának értékét 100 millió fontra (körülbelül 35 milliárd forint) taksálják.

Címlapról ajánljuk
Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Alapjaiban változtak meg a karácsonyi étkezési szokások Magyarországon – erről beszélt a séf az InfoRádióban. A hal ugyan megmaradt, de a többi hagyományos fogás helyét az egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek vették át.

Durva átrendeződés az új autók piacán

Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×