Infostart.hu
eur:
362.62
usd:
315.86
bux:
153800.25
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Futni hagyják a legveszélyesebb bűnözőket, hogy javuljon a statisztika

A rendőrség elhanyagolja a legveszélyesebb, erőszakos bűncselekmények nyomozását, és inkább a jelentéktelenebb tettekre koncentrál, hogy teljesíteni tudja a kormány által követelt felderítési arányt - ismerte be egy magas rangú brit rendőrtiszt.

Peter Neyroud a rendőrségi munka javításáért felelős ügynökség vezetője, korábban maga is rendőrtisztként dolgozott. Azt állítja, hogy az elmúlt öt évben a rendőrök kizárólag arra koncentrálnak, hogy minél több ügy a bíróság elé kerüljön, így aztán semmivel nem tesznek meg többet egy gyilkos kézre kerítése érdekében, mint annak elfogásáért, aki ellopott a boltból egy doboz tejet. A nyomozás sikeres lezárása ugyanis mind a két esetben ugyanannyit ér - statisztikailag.

Magas rangú rendőrtiszt először erősítette meg, hogy a teljesítményalapú szemlélet eltéríti a hatóságokat a súlyos bűncselekmények nyomozásától.

A kormányzat előirányzata szerint 2007-2008-ra évente 1,25 millió bűncselekmény nyomozását kell befejezni, és az ügyet átadni a bíróságnak. A brit rendőrség a tervet túl is teljesítette, hiszen júniustól júniusig 1,4 millió ügyet adott át az igazságszolgáltatásnak.

A szexuális és erőszakos bűncselekmények lezárásában azonban nem sikerült javítani az arányokon - ismerte el Neyroud, aki nemzeti stratégia kidolgozását sürgeti annak érdekében, hogy meg tudják oldani az egyre több gyilkossági ügyet.

1997-ben, a Munkáspárt hatalomra kerülésekor 14230 súlyos bűncselekményt követettek el, míg 2003-2004-ben 21825-öt - ez volt a csúcs. Tavaly már a legsúlyosabb bűncselekmények - gyilkosság, emberölés és halálos közlekedési baleset okozása - száma 19157-re csökkent.

A legsúlyosabb szexuális bűncselekmények száma is nőtt: az 1997-es 31334-ről 48700-ra 2003-2004-ben, tavaly viszont 43755-re csökkent Angliában és Walesben.

Címlapról ajánljuk

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×